Összességében csökkent az akut légúti megbetegedésben szenvedők, és az influenzások száma

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal a terjedő légúti megbetegedések miatt erősen ajánlja a szájmaszk viselését azokon a nyilvános helyeken, ahol a rizikós csoportok képviselői tartózkodnak, vagyis a kórházakban, a rendelőkben, a gyógyszertárakban és az idős

Az előző héthez képest az év hatodik hetében 4,9 százalékkal csökkent az akut légúti megbetegedésben, és 8,7 százalékkal az influenzában szenvedők száma – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) kommunikációs osztálya.

A hét folyamán összesen 79 743 akut légúti megbetegedést regisztráltak. A legtöbb beteg Nyitra, a legkevesebb Trencsén megyében volt. Főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek körében terjedt a fertőzés. „2597 személynél, a fertőzöttek 3,3 százalékánál járt szövődménnyel a betegség. A leggyakoribb szövődmény (1310) az arcüreggyulladás volt” – közölte a hivatal.

A hatodik naptári héten összesen 15 726 influenzás megbetegedést jelentettek. Ez az összes légúti megbetegedés 19,7 százaléka. A legtöbb influenzást Nyitra, a legkevesebbet Kassa (Košice) megyéből jelentették. Főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek körében terjedt az influenza.

A hatodik naptári héten összesen 504 oktatási intézményt zártak be a járvány miatt: 219 óvodát, 256 alap-, és 29 középiskolát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?