Romániában újabb kisméretű légi célpont berepülése miatt riasztották a vadászgépeket

F-18

Romániában egy, a Fekete-tenger felett, a román államhatártól 45 kilométer távolságra észlelt azonosítatlan légi célpont miatt riasztották a vadászgépeket – közölte szombaton a román védelmi minisztérium.

A bukaresti védelmi tárca (MAPN) közleménye szerint a radarok szombatra virradóra 2.30 órakor észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Tulcea megyei Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől 45 kilométerre. Mivel a célpont a román államhatár felé közeledett, riasztották a NATO és a román légierő illetékes szerveit.

A riasztás nyomán a spanyol légierő Romániában légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő két F-18-as, valamint a román légierő két F-16-os harci gépe szállt fel a Mihail Kogalniceanu, illetve a Borcea légitámaszpontról.

A radarjelzés szerint az ismeretlen célpont hajnali 4 óra körül érte el a román szárazföldi határt Gura Portitei település közelében, ezért a Konstanca megye észak-keleti részén élő lakosságot is figyelmeztették, hogy ismeretlen tárgy becsapódásának veszélye áll fenn.

Az ismerelen célpont 19 kilométer mélyen hatolt be a román légtérbe, majd 4.30 óra körül eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült „vizuális kontaktust” teremtenie a radarok által észlelt tárggyal. A légiriadót 5.10 órakor lefújták, és a vadászgépeket visszarendelték. A védelmi tárca szerint az eddigi adatok alapján nem valószínűsíthető „egy becsapódási zóna létezése”, de az illetékesek szombaton reggel elkezdték átvizsgálni a környéket.

Romániában legutóbb csütörtök este riasztották a vadászgépeket és figyelmeztették a polgári lakosságot egy, a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?