Gulyás Michelle: a negatív dolgokon úgy felül tudok emelkedni, hogy mindenki meglepődik

Gulyás Michelle

A párizsi olimpia zárónapján nagyszerű győzelemmel aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle azt mondta, hogy volt benne dac az elmúlt hónapok nehézségei és az őt ért kritikák miatt, de ezeken mindig felül tud kerekedni.

Elmondása szerint mentálisan olyan jól felkészült, mint még soha, fizikálisan is nagyon összeszedte magát, és az edzői is mögötte álltak.

„Tényleg olyan összefogás volt mögöttem, amire szükségem volt, mert különben nem lenne aranyérem a nyakamban” – jelentette ki az UTE versenyzője magyar újságíróknak a vegyes zónában, utalva arra, hogy az idény közepén voltak fizikális gondjai, a világbajnokságon a sikertelen lovaglása miatt nem tudott jó eredményt elérni és úgy jöhetett ki az olimpiára, hogy a három magyar kvótás közül Guzi Blanka mellett az ő részvételét támogatta az elnökség Erdős Ritáéval szemben.

„Amikor sok negatív dolog ér, nem tudom, hogy mi történik velem, de olyan erőt tudok meríteni ebből, és úgy felül tudok ezeken kerekedni, hogy mindenki meglepődik körülöttem. Azok az emberek, akik mögöttem voltak egészen eddig, megérdemelték, hogy közösen megéljük ezt a pillanatot. Amikor beértem, és mindenki sírt, zokogott, mosolygott, akkor nagy boldogsággal töltött el, hogy ezt közösen éltük meg. Nagyon jó érzés volt” 

– árulta el.

Elmondta, igyekezett kizárni, hogy olimpián van, és csak arra figyelni, hogy mi a dolga, miközben próbálta átvenni a fesztiválhangulatot. Mint mondta, öttusaversenyen maximum kétszáz ember szokott lenni, nem tizenöt ezer, és amikor bejött a stadionba az elődöntőnél, körbe nézett és kirázta a hideg.

Kapcsolódó cikkünk

„A lovaglás után lekerült rólam egy teher, próbáltam élvezni a versenyt. Nyilván a lézerrun előtt érzi mindenki a legjobban a feszültséget, mert ott már azért látjuk, hogy ki hogy indul, hány másodperccel egymás mögött, de próbáltam ezt kizárni, nem is néztem meg, ki hogy indul körülöttem” – elevenítette fel a vasárnapi versenyét.

Azt mondta, az utolsó lövészet után érezte, hogy meglesz az aranyérem. Amikor látta, hogy a francia Elodie Clouvel kettőnél, a dél-koreai Szong Szunmin egy zöld lámpánál tart, tudta, hogy első lesz. A lőállásból kilépve a magasba lendítette mindkét karját és felszabadultan, energiával feltöltődve kezdte zárókörét, az utolsó métereken pedig már a szemét törölgetve futott boldogan a célba.

„Azt mondtam magamnak, most már tökmindegy, hogy mi történik, ha bele is halok és letörik két lábam, vagy lefújja a szél a másik karomat, akkor is valahogy beküzdöm magamat” 

– mondta, hozzátéve, hogy annyira feldobódott volt, hogy úgy érezte, még Usain Boltot is lefutná.

Beszélt arról is, hogy az elődöntőben és a döntőben két jó lovaglással akarta lezárni ezt az időszakot, amikor még ez a szám szerepel a programban. Ugyanakkor megjegyezte, szeretné, ha a lovaglás az után is „benne maradna az életében”, hogy az öttusában az akadályverseny váltja fel.

A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes öttusázó a búcsú alkalmával világrekordot jelentő pontszámmal győzött.

„Nem gondoltam volna, hogy pont én fogok világcsúcsot elérni, de nagyon örülök neki” – mondta önkritikusan és szerényen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?