Legkorábban ősszel döntenek a vádalkuról a Valko-ügyben

Valko-gyilkosság

Legkorábban ősszel dönthet a Bazini (Pezinok) Járásbíróság a bűnösség megállapításával és a büntetéssel kapcsolatos vádalkuról, amelyet Jozef Kandera, a Főügyészség ügyésze javasolt a Valkó-ügyben betöréssel vádolt Jaroslav K.-nak.

„Az ügyész vádalkuval kapcsolatos javaslatát június 6-án kézbesítették a Bazini Járásbíróságra. Dönteni majd akkor tudok, ha áttanulmányoztam a teljes, 19 kötetes, összesen 5038 oldalas dokumentumot. Ettől függően tűzzük ki a tárgyalás időpontját és állapítjuk meg, hogy elfogadjuk-e a vádalkura tett javaslatot” - válaszolta a TASR hírügynökség kérdésére a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivőjén keresztül a Bazini Járásbíróság bírója. Tekintettel a nyári szabadságokra, erre csak szeptemberben vagy novemberben kerülhet sor.

Jaroslav K.-t Ernest Valko, a közismert ügyvéd meggyilkolásának ügyében betöréssel vádolják. „Azért javasoltam a vádalkut, mert Jaroslav K. nagymértékben segítette a hatóságok munkáját a Valko-gyilkosság felderítésében. Az ő segítsége nélkül nem tudtuk volna tisztázni ezt az ügyet. A sértett házában végzett nyomozás eredménye alátámasztotta azt, amit Jaroslav K. vallott” - mondta Kandera a TASR-nek június 5-én.

Jaroslav K. azt vallotta, hogy Jozef R. lőtte le Ernest Valkót. Az ügyész 7 év és 2 hónap szabadságvesztés kiszabását javasolta Jaroslav K.-ra. A büntetését egy közepesen szigorú büntetés-végrehajtási intézetben töltené le. Jaroslav K.-t már 2007-ben is elítélték betörés miatt. A Garamszentekreszti (Žiar nad Hronom) Járásbíróság 6 év és 8 hónap letöltendő büntetést szabott ki rá.

Ernest Valkót limpaki (Limbach) házában gyilkolták meg 2010-ben. A több mint nyolc évig tartó vizsgálat után két gyanúsított, a 43 éves Jozef R. és a 45 éves Jaroslav K. elleni vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség. A rendőrség szerint a tettesek be akartak törni Valko házába. Miután Ernest Valko hazaérkezett, behatoltak a házba, és Jozef R. mellbe lőtte az ügyvédet, aki belehalt a sérülésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?