Emberről emberre is terjedhet a H7N9

London |

<p>Kínai kutatók az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra, hogy a madárinfluenza új H7N9 törzsének a kórokozója képes emberről emberre terjedni.</p>

Az új vírustörzs megjelenését 2013 márciusában jelentették a kínai hatóságok. Azóta az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) 133 esetet jelentettek, közülük 43 végződött halállal. Korábban nem mutatták ki a szakemberek, hogy emberről emberre is terjedhet a kórokozó.      Egy Kelet-Kínában élő család H7N9-fertőzésének elemzésekor a tudósok igen valószínűnek találták, hogy a vírust az első azonosított fertőzött, a hatvanéves apa közvetlenül adta át lányának - olvasható a British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmányban. Az intenzív ápolás ellenére mindketten meghaltak.     A kutatást végző tudósok hangsúlyozták: a vírus még nem szerezte meg azt a képességet, hogy hatásosan terjedjen emberről emberre, azaz igen csekély az esély arra, hogy jelenlegi formájában világjárványt okozzon.     A legtöbb kínai beteg a tünetek jelentkezése előtt hét-tíz nappal élő baromfit árusító piacon járt, vagy élő szárnyasokkal érintkezett.     A Csang-csün Pao által a Csiangszu tartomány Betegségellenőrző és -megelőző Központjában vezetett kutatás egy olyan kelet-kínai családi kört vizsgált meg, ahol 2013 márciusában ketten, apa és lánya is megbetegedtek.     A hatvanéves férfi rendszeresen járt élőállat-vásárra. Az utolsó piacozás után tíz nappal lett beteg, majd március 11-én szállították kórházba. Tünetei súlyosbodásával március 14-én átvitték az intenzív osztályra, ahol több szervének leállása miatt május 4-én meghalt - olvasható a tanulmányban.     A férfi addig jó egészségnek örvendő 32 éves lányáról nem derült ki, hogy élő baromfival kapcsolatba került volna, ellenben édesapját személyesen ápolta, mielőtt az intenzív osztályra került volna.      Nála az utolsó találkozásuk után hat nappal jelentkeztek a tünetek, március 28-án kórházba került, ahol április 24-én, több szerve működésének összeomlása következtében elhunyt.     A két beteg szervezetéből vett mintákon izolált vírusok "genetikailag szinte azonosak voltak", ez pedig erősen utal arra, hogy a kór közvetlenül terjedt apáról lányára - írták a kutatók.     "Legjobb tudomásunk szerint ez az első alkalom, hogy az új vírus emberről emberre terjedését részletes járványtani, klinikai és virológiai adatok támasztják alá" - olvasható az elemzésben.     A szakértők hangsúlyozták, egyelőre elszigetelt esetről van szó, mivel a két beteggel kapcsolatba került további 43 ember H7N9-tesztjei negatívak lettek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?