Németolimpia után bécsi tanulmányútra készülnek

Selye Gimnázium németolimpia

„Egy nyelvet megtanulni olyan, mintha egy másik ablakon keresztül szemlélnénk a világot. Tanulj új idegen nyelvet, hogy a világod megújuljon. A nyelvtudás egy olyan kincs, amely követi a tulajdonosát mindenhová. Új életet élsz minden új nyelvért, amit beszélsz.”

Februárban zajlott a németolimpia kerületi fordulója Nyitrán, a Golianova utcai gimnáziumban, amelyen a járási verseny 1. és 2. helyezettjei vehettek részt. A megmérettetés hallás és olvasás utáni szövegértésből, nyelvtani tesztből, képleírásból és igényes szóbeli részből állt, amelyre diákjaink sokat készültek, nem sajnálva kevés szabadidejüket. Iskolánkban, a komáromi Selye János Gimnáziumban a felkészülés során sokat foglalkoztunk olyan témákkal, mint például alternatív energiaforrások, környezetvédelem, generációs problémák, olvasási szokások, iskolai, illetve iskolán kívüli szabadidős tevékenység. Az együtt töltött idő során jó volt hallani a diákok okos megnyilvánulásait, kifejtéseit német nyelven. Molnár Nóra (VI.N) és Magyarics Amina Emma (IV.N) először versenyezve eredményesek lettek, Mészáros Ádám (III.A) pedig kategóriájában 2. helyezést ért el. Mindnyájuknak szívből gratulálunk!

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink a német nyelvet az adott környezetben is használják, ezért április első hetében immár harmadik alkalommal veszünk részt a Jugend lernt Wien kennen nevű egyhetes programon Bécsben, amelyet az osztrák Iskolaügyi Minisztérium támogat. Harminc diákkal indulunk útnak szakmai idegenvezetéssel, hogy felfedezzük a város nevezetességeit, így Schönbrunnt, a Városházát, a Parlamentet, a Belvedere-kastélyt, a császári kriptát, a Stephansdomot, a Kunsthistorisches Museumot, de ellátogatunk az ENSZ-székházba is, és részt veszünk a Notre Dame-i toronyőr című előadáson is a Ronacher musicalszínházban. A gazdag program sok szép élményt tartogat, diákjaink látóköre is szélesedik a nyelvtanulás mellett.

Fekete Judit, a Selye János Gimnázium némettanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?