Nemcsak vigasz, örömforrás is

Ilyen szokás az ujjszopás. Az ujjszopás a gyermek fejlődésének természetes velejárója. A csecsemő számára nemcsak vigasz, hanem örömforrás is. Ahogyan nő az érdeklődése a külvilág eseményei iránt, a kezét lefoglalja a játék, ha vidám, elégedett, egyre kevésbé ér rá az ujját szopni. Ha azonban váratlan esemény éri, megijed vagy fáradt, esetleg szomorú valami miatt, bekapja az ujját. Elalvás előtt még akár kisiskolás koráig is megmarad ez a szokása.

Mikor kell felfigyelnünk az ujjszopásra? Akkor, ha a gyermek naphosszat nem játszik, nem foglalkozik semmivel, nem érdeklődik semmi iránt, hanem félrehúzódva az ujját szopja. Azonban ilyenkor sem az ujjszopással kell foglalkozni: nem azt kell megakadályozni vagy megtiltani, hanem azt kell megkeresni, miért van szüksége a gyereknek arra, hogy így vigasztalja, így nyugtassa magát. Ha megtaláljuk nyugtalanságának, rossz állapotának az okát, s azt megszüntetjük – magától fogja egyre kevesebbet szopni az ujját.

Sok gyerek szívesen szorongat, fog valamilyen puha játékfigurát, kendőt, takarót vagy kispárnát is. Ezeknek a tárgyaknak ugyanaz a szerepük, mint az ujjszopásnak: a kisgyerek ezzel nyugtatja, vigasztalja magát, ha bajba kerül, ebbe kapaszkodik a nehéz pillanatokban. Lefekvéskor például mindig az ágyába viszi a „szopis kendőjét” vagy a maciját, babáját, és napközben is megkeresi néha. Ha látogatóba megy szüleivel, esetleg egy-egy napot a nagymamánál tölt, vagy bölcsődébe kerül, jó szolgálatot tesz a magával vitt tárgy: ebbe kapaszkodik, ez egy darab az otthonából – segít neki elviselni és megszokni az új környezetet.

Igen gyakori, hogy a kisgyerek nemi szervével játszik, onanizál. A felnőttek általában idegenkedéssel figyelik, nehezen tűrik a gyereknek ezt a megnyilvánulását. Pedig – a közhiedelemmel ellentétben – semmilyem káros hatása nincs a gyerek fejlődésére és későbbi szexuális életére sem lesz káros kihatása. Ha fenyegetik a nemi szervével játszó gyereket, ha bűntudatot ébresztenek benne onanizálása miatt, a bűntudat nyomán keletkezett szorongások szinte belehajszolják, hogy újra onanizálással vigasztalja magát. ĺgy ahelyett, hogy magától elmúlna, csökkenne a jelentősége, egyre hevesebben fog onanizálni, s a felnőttek fenyegetőzése, tiltása következtében egyre nagyobb bűntudatot, szorongást fog érezni. Ezeknek aztán már lehet káros kihatása későbbi szexuális életére is. A felnőttnek semmi közvetlen teendője nincs – ha arra figyel fel, hogy gyermeke felfedezi a nemi szervét vagy játszik vele. Arra sincs szükség, hogy elterelje a gyerek figyelmét róla. A két és fél, hároméves gyermekkel azonban a szülő már meg tudja beszélni, meg tudja vele értetni, hogy ne onanizáljon mások előtt. Nem azért, mert ezt nem szabad csinálni, vagy valami baja lesz tőle, hanem mert ezt ugyanúgy „nem szokás” mások előtt csinálni, mint ahogyan „nem szokás” fürdőruhában járni az utcán vagy mások előtt a szükségét elvégezni. Ha a gyermek túl sokat, túl hevesen foglalkozik a nemi szervével, ha játék helyett is ezt teszi, erre fel kell figyelni. Ilyen esetben úgy kell kezelni, mint tünetet, tehát nem leszoktatni kell róla a gyereket, hanem megkeresni, mi bántja, mi nyugtalanítja, miért nem talál másféle örömöt is az életében.

Különböző ritmikus mozgások – fejrázás, a törzs himbálása, ringatása – is szokásává válhat a gyermeknek. Ezek hasonló jellegű izgalmat, kábulatot okoznak, mint az onanizálás – s a velük kapcsolatos teendők semmiben sem mások, mint a túlzott ujjszopás vagy onanizálás esetében. Talán csak azzal kell kiegészíteni az ott már elmondottakat, hogy ha a gyermeknek nincsen elegendő helye a mozgáshoz, ha például az ágyába vagy egy kis méretű hempergetőbe mint ketrecbe van bezárva, hallatlan mozgásigényét nem is tudja mással, mint valamilyen mozgás ritmikus ismételgetésével levezetni. Az ilyen mozgások gyakorlása közben jön rá, hogy ezekkel el tudja kábítani, zsongítani magát, s ha például amúgy is nehezebben alszik el, könnyebben válthat ez alváshoz kapcsolódó szokásává. Könnyebben alakul ki ez a szokás azoknál a gyerekeknél, akiknél gátolják az ujjszopást.

A gyerek hintáztatása megerősítheti az ilyenfajta sztereotip mozgások kialakulását – ezért semmiképp sem javasoljuk a hintalovakat és a hintát három éven aluli gyerek játékai közé.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából