Minden, amit a whisky fogyasztásáról tudni illik

whiskey

Mindenki életében eljöhet egy olyan alkalom, amikor fontos, hogy tudja, mik a whiskyfogyasztás alapvető illemszabályai. Ez lehet egy nívós rendezvény vagy elegáns fogadás is. 

A fejfájás elkerülése

Ugyanakkor az is igaz, hogy ha egy olyan rendezvényre vagyunk hivatalosak, ahol alkoholfogyasztásra lehet számítani, akkor fel kell készülnünk a másnaposság szörnyű tüneteire. De valóban csak ez az egy megoldás létezik? Korántsem!

Napjainkban már szerencsére léteznek olyan étrend-kiegészítők, amelyek hatóanyagai felgyorsítják az alkohol lebontását szervezetünkben. Éppen ezért gondolkodjunk előre, és gondoskodjunk ezek beszerzéséről időben, hogy semmi se ronthasson el egy olyan színvonalas eseményt, ahol a whisky lesz a főszerepben!

 

Kóstolási tudnivalók kezdőknek

Ha korábban nem igazán fogyasztottunk whiskyt, akkor megeshet, hogy egészen másfajta ízvilággal fogunk találkozni, mint amit megszoktunk, vagy mint amire számítunk. Ezzel kapcsolatban két dologra érdemes odafigyelnünk.

Az egyik, hogy semmi esetre se látszódjon az arcunkon, ha nem ízlik az ital. Nem illik fanyalgó arcot vágni az italhoz, na meg persze nem is elegáns. Kínos, ha a társaság figyelmét felkelti a viselkedésünk. 

A másik pedig, hogy bármennyire is rossznak találjuk a felkínált italt, soha ne köpjük vissza a pohárba. Ez rendkívül nagy tiszteletlenség a házigazdával szemben, hiszen nagy gonddal és körültekintéssel választotta ki az italt az estre. 

 

Hogyan kell elegánsan whiskyt inni?

Miután a felkészülés megvolt, következhet az első korty. A legfontosabb, hogy a whiskyt csak kortyolgatva illik fogyasztani. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor a szánkhoz emeljük a poharunkat, csak egyet kortyolunk az italból. 

Na de mekkora legyen egy korty? Lehetőleg kicsi. A határt nagyjából az jelenti a kicsi és a nagy között, hogy még nem adunk ki magunkból furcsa hangot, miközben kortyolunk. Ez illetlenség lenne, és zavarhatja a közvetlen környezetünkben tartózkodókat.

Mivel a nívósabb eseményeken általában az ízek maradéktalan kiélvezése az egyik cél, tudatosítsuk magunkban, hogy ez nem egy verseny. Szépen, lassan kortyolva, az ízekre és illatokra figyelve igyunk. A szaglás egyébként is hasznos: ha az első kóstolás előtt már beleszimatolunk az italba, azzal segíthetünk magunknak, mert így kevésbé érezhetjük kellemetlennek a whiskyt.

 

A whiskyspoharak

Elég sokféle whiskyspohár létezik. Ha jéggel fogyasztjuk, akkor az eredeti, “old fashioned, lowball, rock glass” nevű pohárban kínálják. Ezzel szemben a “highball glass”, ahogyan a neve is mutatja, hosszú és karcsú, kiváló a whisky és szóda koktélokhoz. 

A “copita glass, tulip glass” hosszú szárral rendelkezik, alul öblösebb, felfelé keskenyedő, így ideális, ha nemcsak az ital ízét, hanem az illatát is szeretnénk érezni.

A legalapvetőbb whiskyfogyasztási szempontokat végigvettük, ennyivel már bátran elindulhatunk egy elegáns rendezvényre. Azonban ne feledjük, alkoholt mindig, minden esetben felelősen és mértékkel fogyasszunk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?