Megvan a bíró, akinek számlájára 600 ezer euró érkezett 2018-ban

Három jelölt a Legfelsőbb Bíróság élére

A Legfelsőbb Bíróság érintett bírója, már nem dolgozik az igazságügyben…

A Denník N szerint Viliam Pohančeníkről van szó, aki a Legfelsőbb Bíróságon dolgozott és az Igazságszolgáltatási Tanács (Súdna rada) tagja volt, azonban tavaly áprilisban lemondott a tisztségéről.

Pohančeník a lapnak megerősítette, hogy 2018-ban valóban érkezett 600 ezer euró a számlájára, de hozzátette, nem érti mire a felhajtás, mivel az összeget az Igazságszolgáltatási Tanácsnak beismerte.

A volt bíró a Denník N-nek elmondta, hogy először 150 ezer eurót kapott vissza egy családi barátjától, akinek korábban ennyit adott kölcsön. A további 450 ezer euró pedig az ESET alapítójától, Rudolf Hrubýtól érkezett, amelyet egy Kolibán található telek megvásárlása után utalt neki.

Pohančeník a lap szerint két telekkel rendelkezett az adott városrészen, amelyek 2000-ben 120 ezer eurót értek. A volt bíró szerint az, hogy 450 ezer euróért tudta eladni a tulajdonát, azért lehetséges, mivel az eredetileg szőlőskertként szerepelt, majd ezt építési telekre változtatták.

Pohančeník számlájára érkezett összegek azonban nem szerepelnek a vagyonnyilatkozatában. Ennek oka, hogy a közzétett vagyonnyilatkozatokban a bírák csak a számla „év végi egyenlegét” közlik. Nem jelzik az egyéni átutalásokat. Az Igazságszolgáltatási Tanácsnak pedig nem áll jogában ellenőrizni a bírák számláin történő mozgásokat – írja a Denník N.

Mivel Pohančeník már nem bíró, és az Igazságszolgáltatási Tanácsnak sem tagja, ezért a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Ján Šikuta ez ügyben nem nyújthat be ellen fegyelmi indítványt – közölte a lap.

(br, denníkn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?