Már ősszel rajzanak, tavasszal károsítanak

A téliaraszoló hernyójaA szerző archívumából Az araszolóhernyók nevüket a mozgásuk után kapták. Csak a testük elején és végén vannak lábaik, a lábatlan középső testrészük az előrehaladásuk közben magasra fölpúposodik, mint a dühös macskáé. Nyugalmi helyzetben a hernyók csak a hátulsó lábpárjaikkal kapaszkodnak a növényeken, a testüket hegyesszögben mereven kinyújtják. Ebben a helyzetben a zöld hernyók megtévesztésig hasonlítanak a lemezétől megfosztott levélnyélhez, a barna színűek pedig kis ágcsonkhoz.

A téliaraszolóknak csupán a hímjei tudnak repülni. Négy jól fejlett pikkelyes szárnyuk van, amelynek színezete és rajzolata nem olyan díszes, mint a nappali lepkéé, repülésre azonban kiválóan alkalmas. Az igen apró termetű nőstényeknek nincsenek szárnyaik, legfeljebb apró csonkjaik vannak, így repülésre képtelenek. A hímeknél a jól fejlett szárnyak és a dús csáp egyaránt a helyhez kötött nőstények felkeresését szolgálják. Színük kezdetben szalmasárga, majd a világosbarnától a világos gesztenyebarnáig sötétedik. A hímek csápja érzékeny szaglószerv, amely a nőstény illatára van „hangolva”. Nélküle a párok nem találnának egymásra.

Az egész nyáron át a talajban nyugvó bábokból október végétől kezdenek előjönni a lepkék, rajzásuk alkonyatkor kezdődik. A nőstények az útjukba kerülő legelső gyümölcsfa törzsére felmásznak és a kéregre tapadva várják a hímeket. Karmaikkal olyan erősen kapaszkodnak, hogy kézzel alig tudjuk őket lefejteni a fatörzsről. A hímek is alkonyatkor vetik le a bábingjüket és hagyják el a talajt. A kezdetben még gyűrött szárnykezdeményük kisimul, repülésre alkalmassá feszül. Néhány perces pihenő után szárnyra kelnek és a nőstények keresésére indulnak. A nász után a nőstények rövidesen lerakják az ágakra a rügyek mellé a tavaszig nyugalomban maradó tojásaikat. Ezekből még a rügypattanás előtt, tehát a gyümölcsfák nedvkeringésének megindulása előtt, kikelnek az áttelelt téliaraszoló hernyói. Megközelítőleg 20–30 cm hosszú selyemszálon leereszkednek, és az egyre hoszszabb fonál végén csüggnek. A szél hatására a fonál elszakad és a kis hernyó továbbvitorlázik, így akár 1-2 km távolságra is eljuthat. A fiatal hernyók a fakadó rügyekbe rágják bele magukat, majd egyre több rügyet fogyasztanak. Először csak a rügyek belsejét odvasítják ki, majd a fakadás után a kis hajtások leveleit, virágzáskor a sziromleveleket rágják. Az elkésetten fejlődő hernyók pedig a már megkötött virágokat, terméskezdeményeket károsítják. Május elejére már teljes pusztítást végeznek, majd a talajba húzódnak. Itt 10-15 cm mélységben szövedék nélküli üregben bábbá alakulva a számukra kedvezőtlen nyári hónapokat tétlen helyzetben átvészelik. A hosszú meleg ősz ismétlődő esőkkel elősegíti az araszolók elszaporodását. Ezzel szemben a kártevő nem kedveli a hideg, csapadékos tavaszt.

A kis téliaraszoló szárnyatlan nősténye 5–8 mm-es. Lábai hosszúak, potroha duzzadt. Hímje 2,5 cm hosszú, fától fáig lebbenve keresi a nőstényét. A nőstény a megtermékenyítés után az almazöld tojásait a törzsre, az ágakra, a vékonyabb vesszők rügyei mögé rakja le egyesével. A hernyók rügypattanáskor teljesen berágják magukat a rügybe, szemben a nagy téliaraszolóval, amely csak félig rágja be magát. Lombfakadás után laza szövedékkel összeszövi a levélcsomókat, nappal e rejtekhelyen tartózkodik, éjjel szabálytalanul lyuggatva, karéjozva tovább rágja a leveleket. Tömeges felszaporodáskor ez a levélpusztítás a tarrágásig fokozódhat. A tarrá rágott fákon az alvórügyek ugyan kihajtanak, de a fák legyengülnek, fagyra érzékennyé válnak és az ilyen fákat a másodlagos kártevők – például szúbogarak – is megtámadják.

A védekezés irányelvei: ősszel a fák törzsére erősített hernyóenyves övekkel összefoghatók a talajból előjövő és a fákra felmászó szárnyatlan nőstények. A kártevő tömeges elszaporodása esetén tavasszal a rügyfakadás és a fehérbimbós állapot között ajánlatos permetezni. Erre a célra kiválóan alkalmas az Oleoekol készítmény 1%-os töménységben. A hernyók – különösen a tömegszaporodás éveiben – a rovarölő madarak fő táplálékai, így ezek jelenlétével, illetve megtelepítésével a nagyobb kártétel vegyszeres védekezés nélkül sem alakul ki.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP-OOR) komáromi részlegének a munkatársa