Magas a gyógyszerfogyasztásunk

A gyógyszertárak, egyre nehezebb anyagi helyzetükre hivatkozva egyórás tiltakozó sztrájkot hirdettek meg. Ma délelőtt 10 órától 11 óráig az ország legtöbb nyilvános gyógyszertára zárva tart, a nagyobb városokban azonban néhány gyógyszertár kiadja majd a legsürgősebb gyógyszereket.

10-től 11-ig senki sem áll majd a pult mögöttSomogyi Tibor illusztrációs felvétele A sztrájkot az egészségbiztosítók hatalmas tartozásai miatt hirdették meg a gyógyszerészek, melynek következtében ők is eladósodnak a gyógyszerforgalmazók felé. A legtöbb gyógyszertár június elején kapta meg a decemberben kiadott gyógyszerek árát az Általános Egészségbiztosítótól (VšZP), mely a legnagyobb biztosítónak számít Szlovákiában (a lakosság mintegy 66 százalékát biztosítja). A biztosítók képviselői szerint a gyógyszertartozásokat az évente meredeken emelkedő gyógyszerkiadások okozzák. A Sideria-Istota Közös Egészségbiztosító adatai szerint az 1999-es 26,9 százalékról 2002 első negyedévére 34,4 százalékra nőttek a biztosító gyógyszerekre fordított költségei, míg a Sideria-Istota 1999-es havi átlag gyógyszerkiadása 55 millió korona volt, addig ez az öszszeg 2002-re 88,7 millió koronára nőtt. A kiadások növekedésének üteme 1999 és 2000 között volt a legnagyobb: az évközi emelkedés meghaladta a 25 százalékot. A kiadások emelkedését azonban nem a gyógyszerfogyasztás növekedése indokolja, a betegek és az egy betegre eső gyógyszerek száma is csak kis mértékben változott az említett időszakban. Jelentősen nőtt azonban a gyógyszerek ára, illetve sok új gyógyszer jelent meg a piacon, melyek jóval drágábbak, mint azok az orvosságok, melyek helyett felírják őket. Ennek ellenére a biztosítók a gyógyszerfogyasztás visszaszorítását, csökkentését szeretnék elérni. Sok esetben ugyanis olyan túlfogyasztást mutattak ki egyes betegek esetében, amely akár az egészségüket is veszélyezteti. Gyakori azonban, hogy a betegek a számukra felírt, sőt általuk ki is váltott gyógyszereket nem szedik be. A gyógyszerpazarlás másik oka, hogy egyes páciensek esetében a szakorvosok egymással ellentétes hatású gyógyszereket is felírnak. Ennek érdekében felmerült a gyógyszerkönyv bevezetésének lehetősége, melyet egyes, különösen magas gyógyszerfogyasztású betegek esetében már bevezetett a Sideria-Istota. Az első eredmények jók: a 728 páciens esetében a havi fogyasztás 350 ezer koronával csökkent, betegenként átlagosan 3228 koronáról 2747 koronára esett viszsza. A továbbiakban a biztosító újabb 1000 biztosítottja esetében tervezi bevezetni a gyógyszerkönyvet. A gyógyszerfogyasztás magasnak tűnik egyes politikusoknak is, egy közelmúltban lezajlott konferencián szinte valamennyi parlamentbe jutásra esélyes párt képviselője beleegyezett abba, hogy bevezessék a receptek utáni illeték fizetését, melynek összege 10 és 20 korona között mozogna. Ezt a javaslatot támogatják egyes biztosítók is; nem az illetékből befolyó összeg nagysága ragadta meg őket, hanem annak feltételezett fogyasztáscsökkentő hatásában bíznak. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?