Zsötem, suttogta az egész világ

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Illuminált állapotban, elhanyagolt külsővel nyilatkozott a televízió élő műsoraiban, válaszai nyersek voltak, olykor sértőek a kérdező felé. Bankjegyekkel gyújtott cigarettára, minden megnyilvánulását vad szexualitásával magyarázta. Leghíresebb és legbotrányosabb dalát először Brigitte Bardot-val, élete nagy szerelmével énekeltette fel, szakításuk után egyedül lihegte megbotránkozott hallgatói fülébe, de egy évvel később már új kiválasztottjával, Jane Birkinnel vitte sikerre. A Je t' aime… moi non plus mintegy ötven éve a világ számtalan országában a szerelem legérzékibb himnusza. Be is tiltották annak idején sok helyen. Nálunk is.

A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején szerencsésnek érezhette magát, akit utolért a dal. Serge Gainsbourg pedig tudta: a tiltások végeláthatatlan sorozata egyedül az ő malmára hajtja a vizet. Nem sokkal később ugyanis híres rádióállomások fizettek komoly összegeket a dalért. Gainsbourg pedig a legmárkásabb italokkal kábította magát. Folyamatosan ivott, és nem keveset. Nem akart kiesni a formából. Sem mint zenész, sem mint csábító, sem mint botrányhős. Jane Birkin volt az első, aki (tizenkét év együttlét után) nem bírta tovább tolerálni társa züllését, s bár a szakma egyfajta francia Lennon-Ono párosként jegyezte őket, szakított vele.

De ki is ez a betörhetetlen és besorolhatatlan kalandor, akinek eseménydús élete most végre filmvászonra került?

Orosz zsidó szülők gyerekeként született 1928-ban. Lucien Ginzburg az eredeti neve, családja a bolsevikok elől menekült Nyugat-Európába. Tizenhárom évesen Párizs utcáin büszkén mutogatta a kabátjára varrt sárga csillagot, az ő szemében ugyanis felért egy seriffjelvénnyel. A felnőttkor küszöbén festeni kezdett, később a zene nyitott előtte új, izgalmas világot. Komponált, kísérletezett, hiszen ezzel is provokálhatott. A legnagyobb botrányt kétségkívül a Je t' aime-mel érte el, előbb egy szenvedélyes szeretkezés hangfoszlányait lekottázva, majd ugyanezzel a címmel (kultusz)filmet is forgatott Jane Birkinnel és Joe Dallesandróval, a hetvenes évek két szexikonjával a főszerepben.

Két férfi, egy nő a történetbeli felállás, ami már önmagában is elég volt ahhoz, hogy a Vatikán írásban tiltakozzon a film betiltásáért. Két alkalmi munkás, egy óriási szemétlerakóhely fuvarosai, akik sokkal többet éreznek egymás iránt, mint puszta barátságot, egy útszéli csehóban ismerkednek meg a kamaszfiús külsővel hódító pincérnővel. Krassky, a vonzó, erotikus töltetű szőke fickó szemet is vet rá, amivel őrületes féltékenységi drámát indít el. Barátja olyannyira meggyűlöli a nőt, hogy már-már megfojtja, ha már elválasztani sehogy sem tudja őket. A piros atlétatrikóban, testhezálló farmernadrágban játszó Joe Dallesandro olyan természetességgel öleli magához finoman szőtt érzelmi hálójában vergődő, labilis idegzetű barátját, mint ahogy újdonsült szeretőjét, a szokatlan aktusokat vonítva élvező pincérnőt. Szenvedélyes táncuk az orgazmus küszöbén áll csak meg, amit Dallesandro és Birkin úgy „követ el”, hogy a néző maga is úgy érzi, Gainsbourg, a mesteri tudással megáldott rendező egyetlen képsorral a legintimebb vágyait hívja elő. Gainsbourg, a nagy étvágyú férfi ugyanis rengeteget tud a szexről. Gátlásai ezen a téren sem voltak. A carpe diemet akár a köldöke alá is tetoválhatta volna. Mindig és mindenből a legjobbat választotta, s ha már megunta, szemrebbenés nélkül elhajította. Soron következő kiszemeltjének ugyanis már javában építgette szerelmi csapdáját. Két váláson volt túl, amikor magába bolondította B. B.-t, a hatvanas évek második felének szexszimbólumát. Rövid, de annál forróbb viszonyuk után a zsengécske Jane Birkinre csapott le, méghozzá úgy, hogy előbb Párizs éjszakai életébe cserkészte be, aztán a travesztik színes világába, majd a Hiltonba, ahol a kitűzött cél előtt részegen roskadt össze. Sok vihart megélt kapcsolatuk gyümölcse, Charlotte Gainsbourg napjaink egyik leghíresebb francia színésznője, aki Lars von Trier Antikrisztusában viszi tovább nem könnyű apai örökségét.

„Élettrilógiámat a nők, a cigányok és a legfinomabb italok alkotják” – nyilatkozta nem sokkal 1991-ben bekövetkezett, várható halála előtt. Hatvanhárom éves volt, sírjánál ott zokogott Johnny Hallyday, Catherine Deneuve és Isabelle Adjani is.

Joann Sfer a hazai mozikban is látható filmje, a Gainsbourg: Je t' aime elsősorban azok számára készült, akik eddig nem nagyon hallottak e szenvedélyes életű művészről. Aki zenéjével azt is elárulta magáról, amit szavakban talán soha.