Zsinóron rángatott életek

A színház koreográfusának kezdeményezésére novembertől rendszeresen láthatók Kassán kortárs táncszínházi és mozgásművészeti produkciók. A válogatás is Kántor Kata ízlését dicséri, aki Európa-szerte elismert együtteseket hív meg a színházba. A holnap színpadra lépő budapesti TranzDanz 26 éve létezik, vezetője Kovács Gerzson Péter koreográfus, a kortárs magyar táncművészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki egyéni, „külön bejáratú” világot teremtett. Ebben olyan stílusokat sikerült zökkenőmentesen ötvöznie, amelyek első látásra nagyon távol állnak egymástól. A TranzDanz előadásaiban a klasszikus balett, a kortárs tánc és a néptánc elemei keverednek, a kísérőzenét mindig a leginnovatívabb zeneszerzőktől rendeli, a társulat összetétele pedig az egyes produkciók kívánalmai szerint alakul, változik. Kovács Gerzson Péter munkájára hamar felfigyelt a nemzetközi szakma: 1992-ben a világ legfontosabb kortárs koreográfiai versenyén, a párizsi Rencontres Choreographiques Internationales de Bagnolet-n elnyerte az előadói díjat és a zsűri zenei különdíját. Máig ő az egyetlen magyar díjazottja ennek a versenynek. A Kassán látható előadás 2013-ban született, négy táncossal (Blaskó Borbála, Fehér Laura, Bora Gábor, Tókos Attila). 2014-ben a koreográfus megkapta érte a Magyar Táncművészek Szövetségétől az Évad Legjobb Alkotója díjat. A darab szereplői közül Bora Gábor 2010-ben, Tókos Attila 2013-ban lett az évad legjobb táncosa, utóbbi a 2014- es Junior Prima díjazottja is. Blaskó Borbála 2013-ban az Évad Legjobb Táncművésznője címet nyerte el. A DiverZity cím a sokszínűségre utal, de a city – város szót is felidézi bennünk. És valóban: egy képzeletbeli város frusztrált polgárai jelennek meg a színpadon, szinte bohócszerű sminkben. Megfélemlített, agymosott emberek, akiknek életében az az egyetlen biztos pont, hogy mindannyian rajonganak a vezérért. Egymással agresszívak, felfelé alázatosak. A vezér pedig zsinóron rángatja őket, úgy manipulálja gondolataikat, ahogy akarja. Ebben a városban senki sem bízik a másikban, mindenki rettegésben él, folyamatos a gyűlölködés, a féltékenykedés. Ismerős a helyzet? Nem véletlenül. Kovács Gerzson Péter előadásaira mindig is jellemző volt az erős társadalomkritika, korunk visszasságainak bátor felmutatása. Általában történeteket „mesél”, ez az előadás viszont inkább egy töredékekből összerakott állapotrajz. A kísérőzene is meglehetősen roncsolt: népzene, operett, magyar nóta, pop, kortárs elektronika, szalonzene – gyakran egy időben, egymásra keverve. És beúsznak a sokak számára ismerős mozgalmi dalok is, hogy még érthetőbb legyen a helyzet.Mivel mozdulatokról írni ugyanolyan reménytelen vállalkozás, mint egy festményt elmuzsikálni, az előadás vizuális részéről most csak annyit, hogy bár igényel némi intellektuális aktivitást a nézőtől, egy idő után beszippant, mint egy „diktatórikus demokrácia”.