Zöld rondaság szuperközeliben

Ebből megtudjuk, hogy a Vogon költészet csak a harmadik legrosszabb a világegyetemben, ugyanis az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh egy ízben előadta az Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, melytől a hallgatóság kifeküdt. A zöld rondaságról akár ez is eszünkbe juthatna, azonban másról lesz szó.

Egy ideje tanulmányozom az animációs filmeket technikai szempontból. Hogy mi vitt rá erre? Egy igen egyszerű megfigyelés. Észrevettem, hogy a Pixar-produkciók tökéletesen imitálják a kameramozgást. Vagyis megvalósítják azt az illúziót, hogy amit látunk, azt nem előállították, hanem felvették. Míg a régi rajzfilmek egymás utáni statikus képekből állnak, addig egy Pixar-film (a Toy Storytól az Upig) olyan, mintha kamerával rögzített snitteket, beállításokat stb. néznénk. Pedig nem így van, a kamera mozgását is számítógéppel modellálják az alkotók. Tudjuk persze, hogy a Pixar Stúdió igen profi csapat, ám nincsenek egyedül… A minap beszereztem a Shrek DVD-kiadványát, újranéztem a zöld ogre kalandjait, és leesett az állam.

A Shrekben alig van állókép. A fix beállítások közben a virtuális kamera daruzik, svenkel, kocsizik, követi az akciót, szereplői nézőpontot helyettesít stb., úgy mozog, mint az élőszereplős filmekben. A Mátrix-rájátszásra valószínűleg mindenki emlékszik: Fiona rúgópozícióban felugrik (akár Trinity), megmerevedik, a kamera körbefutja, majd a mozdulat befejeződik, az ellenfél (itt két manusz Robin Hood csapatából) pedig elszáll a találattól. Vagy gondoljunk arra a jelenetre, amikor Shrek és a szamár átmennek a függőhídon: a keret úgy mozog a látványon, mintha a kamera (s vele a néző is) ott volna a hídon. Napestig folytathatnám. A sok-sok hasonló példa közül kiemelnék egyet, mely reflektál is a szóban forgó dologra.

A film elején a szamár rátalál Shrekre, kettejük párbeszédét követjük, miközben a páros a láp felé halad. Ekkor láthatunk egy szenzációs megoldást. Az ogre megkérdezi a szamártól: „Figyelj, te kis csacsi, nézz végig rajtam. Mi vagyok?” Mielőtt a kérdezett válaszolna, nézőponti vágás következik, Shreket a szamár szemszögéből látjuk. E szubjektív beállítás azonban szintén nem statikus, azt a hatást kelti, mintha a kamera függőlegesen egy félkört írna le, ahogy a szamár feje mozog. Végigtekintünk Shreken, s mielőtt a virtuális kamera megállna, a nem létező optikán megcsillannak a fények. Zöld körök formájában. Ez végképp tudatosítja, hogy a film alkotói hangsúlyozzák a technikai elemet, úgy tárják elénk a képsíkot, mintha a néző és a látvány között valóban ott volna a kameraszem.

Aztán ez a megoldás is többször megismétlődik később. A fénykörök más-más színben folyamatosan utalnak a látottak mediális feltételeire. Ha erre felfigyelünk, garantáltan felerősödik a mozihatás, filmszerűbb lesz az élmény. A Shrek ebből a szempontból is profi munka. Ezért mondtam feljebb, hogy a Pixar legénysége nincs egyedül. A DreamWorks ugyancsak ráérzett arra, milyen eljárásokkal közelíthető az animáció az élőszereplős film felé. El kell hitetni a nézővel, hogy amit lát, azt egy kamerának köszönheti. Miután a szamár szemével végigtekintünk az ogrén, majd a látvány megállapodik Shrek premier plánján, már nem kétséges, hogy a kérdés eldőlt. Hiszünk a szemünknek. (H. Nagy Péter)