Zoborvidéki virrasztóénekek

A hagyományos néprajzi módszereket követve elsősorban az archaikumokra összpontosított. Más, e vidék temetkezési szokásaival foglalkozó néprajzi munka eddig nem jelent meg, ezért is örvendetes, hogy az idén egy új kötet látott napvilágot „Ha mi meghalunk... Zoborvidéki virrasztóénekek” címmel, melynek szerzője a MTA Néprajzi Intézetének munkatársa, Czövek Judit. A szerző 1985-től nyolc alkalommal járt Zoboralja magyar falvaiban (Alsóbodokon, Béden, Ghymesen, Kolonban, Menyhén, Zsérén, Pogrányban, Vicsápapátiban). Először a jeles napoknak a közösségi szokások rendszerében betöltött szerepét vizsgálta, későbbi kutatási témája pedig az emberi élet egyik fontos fordulójához, a halálhoz kapcsolódik: a virrasztással és a virrasztóénekekkel foglakozott.

E mostani kötet elején jellemzi a Zoborvidéket mint tájegységet, majd kutatástörténeti éttekintést ad. Ezt követően foglalkozik a virrasztással s a virrasztóénekekkel, itt részben megismerhetjük a temetkezési szokások néhány mozzanatát is. Elsősorban három község: Béd, Pográny és Vicsápapáti szokásvilágára összpontosít, a kötetben szereplő virrasztóénekek is ebből a három községből származnak. Egyebek közt azt is megtudhatjuk, hogy 1985–1988 között még virrasztottak a halottas háznál. Ma már Béden a „hidegházban”, azaz a ravatalozóban, Pogrányban és Vicsápapátiban pedig a templomban, általában litánia előtt virrasztanak, még mindig két alkalommal. A virrasztás ideje azonban már lerövidült, kevesebbet énekelnek és imádkoznak. A szerző foglalkozik a szervező egyéniségek, vagyis ahogyan a helyiek nevezik őket: „szentemberek, szentasszonyok” közösségszervező szerepével is. Czövek Judit 1987-ben vett részt teljes virrasztáson Vicsápapátiban és Béden. E mostani kötetben e rítusnak csupán azon részét mutatja be, amelyben a főszerepet az előénekesek játsszák. Jó módszer, hogy a szöveges részben nagyon gyakran szerepel az adatközlőktől idézett rövidebb-hosszabb szó szerint lejegyzett közlés. Összesen 79 virrasztóének kottáját és szövegét közli, amelyek Bédről (16), Pogrányból (11) és Vicsápapátiból (52) származnak. A kötet végén találhatjuk a mutatókat (szövegkezdet-, helységnév-, szótagszám- és kadenciamutatókat), továbbá az adatközlők névsorát, a függelékben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Archívumában található kimutatás alapján községek szerint felsorolja, mely zoboralji községekben kutattak az intézet munkatársai. A kötetet gazdag irodalomjegyzék zárja.

A téma iránt érdeklődő szakemberek bizonyára jól hasznosítják ezt a kötetet, ha hozzájutnak. Sajnos – tudomásom szerint – szlovákiai magyar könyvesboltokban Pozsonytól Ágcsernőig sehol sem kapható. Nekem szerencsém volt: a Debreceni Egyetem könyvesboltjában sikerült megkapnom. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a kiadó eddig nem foglalkozott az egyébként még a tavaszi könyvfesztiválon is kiállított könyv szlovákiai terjesztésével. Annyi azonban bizonyos, hogy sokan keresik, igény tehát lenne rá. S ami nem utolsó szempont, a kötetben szereplő adatközlők vagy a kutatott település lakói is szívesen megvásárolnák, s jó lenne, ha a könyvtárak egy részébe is eljuthatna. Bízzunk benne, hogy ezt a kérdést a kiadó rövidesen megoldja, s nem számít majd hiánycikknek a kötet a szlovákiai magyar könyvpiacon.

(Czövek Judit: Ha mi meghalunk... Zoborvidéki virrasztóénekek. Kalligram, Pozsony 2002)