Zenész az emberi jogokért

Hosszú betegség után Moszkvában, életének 80. évében meghalt Msztyiszlav Rosztropovics világhírű gordonkaművész, karmester. 16 éves korától a moszkvai konzervatóriumban tanult, tanára volt Sosztakovics és Prokofjev is.

Hosszú betegség után Moszkvában, életének 80. évében meghalt Msztyiszlav Rosztropovics világhírű gordonkaművész, karmester. 16 éves korától a moszkvai konzervatóriumban tanult, tanára volt Sosztakovics és Prokofjev is. Hangszerén felcsendült a gordonkairodalom szinte összes darabja, előadóként a kortárs zene legnagyobb komponistáit ihlette meg. Repertoárja rendkívül széles volt, a kamarazene mellett több mint 50 versenyművet ölelt föl a barokk kortól az avantgárd szerzeményekig. 1964-től elindult nemzetközi karrierje is. 1967-ben vett először kezébe karmesteri pálcát, Csajkovszkij Anyeginjét vezényelte a Nagy Színházban. A művészt egyre jobban nyomasztotta a brezsnyevi „pangás”, a beszűkülés és a reménytelenség. Határozottan szót emelt az emberi és állampolgári jogokért. Ez nem maradt következmények nélkül: egyre kevesebbszer léphetett fel, készíthetett lemezt. 1974-ben egy nyugati koncertkörút végén családjával elhagyta a Szovjetuniót, ahol 1978-ban megfosztották állampolgárságától. Svájcban, majd Amerikában telepedtek le. 1977-ben a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett. Karrierjének több mint ezer koncertje közül talán a legemlékezetesebbet 1989-ben, a berlini fal leomlásakor adta a helyszínen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?