Zene füleinknek – első napok a Szigeten

A Sziget történetében egy szál gitárral még senki sem csinált telt házat, Ed Sheerannek ez sikerült. Neki nincs is szüksége körítésre, mert ő maga egyszemélyes zenekar. Amit pedig a looperrel csinál – élőben rögzíti, majd visszajátssza a hangsávokat –, az tényleg elismerésre méltó. A számok remekül működtek, a tömegben középen állva sokszor csak az éneklő tömeget lehetett hallani, vagyis egy hatvanezres kórus kísérte őt, amelyben a párás szemű tinilányoktól a fiatalos negyvenesekig sokféle ember dalolt együtt.

Előtte megnéztük az A38 sátorban Frank Turnert és bandáját, mert tudtuk, hogy nem bánjuk meg. Vadonatúj dalok is elhangzottak a napokban érkező új albumról, amelyben az angol történelem outsiderei után kutat ez a szimpatikus dalnok, például egy camdeni nő sorsát énekli meg folk-punk stílusban, akit boszorkánynak kiáltottak ki, pedig csak szabad akart lenni. „Az, hogy néhány férfi eléggé rejtélyes módon tűnt el mellőle, igazán nem bizonyít semmit…” – jegyezte meg a szerző, később pedig büszkén tájékoztatta a nagyérdeműt arról, hogy három héten belül megnősül.

Aki nézett már MTV-t 1997-ben, biztosan emlékszik a The Verve ikonikus klipjére, amelyben egy srác úgy sétál végig az utcán, hogy lökdösi a járókelőket. Ő Richard Ashcroft, a dal pedig a Bitter Sweet Symphony, a csaknem tökéletes Urban Hymns című albumról – ezzel robbant be a brit zenekar, amely sajnos rövid életűnek bizonyult, pedig akár a következő Oasis is lehetett volna.

Ha az arányokat kellene belőni, a csütörtöki Ashcroft-koncert élményét 70%-ban a The Verve iránti nosztalgia, 30%-ban pedig az énekesük szólókarrierjének dalai adták. Az újabb számok sem rosszak (kevesebb bennük az indie-rock, több a hagyományos akkordmenet), de láthatóan nem ezek miatt érkezett a közönség, mert amikor a végén felcsendült a Bitter Sweet Symphony, azonnal magasba lendültek a telefonok. Sokan várták a The Drugs Don’t Work című gyönyörű balladát is az Urban Hymnsről, amelyet viszont sikerült agyoncsapniuk a zenészeknek egy teljesen felesleges begyorsulással. Ashcroft félig viccesen dinoszaurusznak titulálta magát, és meghatódott a tizennyolc–húszezer embertől, amiből arra következtetünk, hogy ritkán lát ekkora tömeget.

Az est headlinerét, a manchesteri The 1975 zenekart duplaennyien várták, és Matty Healy is többször elmondta, mennyire örül, hogy sokan kíváncsiak rá. Merthogy hiába remek zenészek a többiek, ez bizony Matty egyszemélyes show-ja. Ő az a fajta frontember, akiről nem lehet levennie a szemét az embernek, és ezt tudja is magáról, de szerencsére nem viszi el a bohóckodás irányába a dolgot. A csapat olyan színes repertoárral rendelkezik, hogy néha úgy tűnt, egy zenés színpadi művet nézünk. A funktól egészen a countryig rengeteg stílus hat rájuk, néha az INXS, máskor a Pulp ugrik be róluk. Elképesztően sikeresek, és aktívak is, állandóan turnéznak, közben pedig csak úgy ontják a dalokat – bár a 2013-as Chocolate-et nálam még nem überelték. A Szigeten egyébként másodszor jártak, sőt tavaly még hozzánk is eljutottak, a Pohoda fesztiválra.

A zenei kínálatot egyértelműen a külföldiek szája íze szerint állították össze mindkét fontos színpadon, az olyan nevek, mint a Pale Waves, a Yungblud, a Son Lux, a Broken Social Scene vagy a nagyszínpados Catfish and the Bottlemen Magyarországon önállóan nem töltene meg akkora helyszínt, mint nyugatabbra – Szlovákiáról nem is beszélve, nálunk még lassabban ketyeg az óra. Ezért rendkívül hálásak vagyunk a Szigetre érkező hollandoknak, briteknek és németeknek, hiszen nélkülük talán sosem láthatnánk ezeket a remek zenekarokat. A hétvége koncertcsemegéi közül a következőket ajánljuk: The National, Years and Years, Post Malone, Tyla Jaweh, Honne, Masego, Parcels, Jungle.

Magyar zenekarok is fellépnek a Szigeten, évek óta saját színpaduk van az úgynevezett „petőfirádiósoknak”, de általában kevés vizet zavarnak. Csütörtökön csak az utolsóként játszó Ivan and the Parazol vonzott komolyabb nézősereget, ami azt jelenti, hogy a keverőpultig álltak az emberek. A kiváló Koszijanka nevű zenekarra például rajtunk kívül úgy harminc ember volt kíváncsi. Egyébként ez egy jutalomkoncert volt nekik, a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóban vívták ki a fantasztikus lehetőséget. A Useme pedig egyenesen a nagyszínpadra állhatott fel – szerdán 16 órakor, amiben szintén nem volt sok köszönet, hiába mondták nekik, hogy Ed Sheeran előzenekara lesznek. Kíváncsian várjuk, hogyan teljesít a leghosszabb deszkákon vasárnap a Halott Pénz. A Quimby szintén felfért a nagyszínpadra csütörtökön, kb. annyian voltak rajtuk, mint egy telt házas klubkoncerten.