Zene és lélek

Július 17-én emlékezünk Szíjjártó Jenő születésének 90. évfordulójára (1986-ban hunyt el). A szlovákiai magyar kulturális élet jelentős alakja volt, nem túl nagy számú zeneszerzőink egyike. A dokumentumfilm a jubileum kapcsán is tiszteleg emléke és munkássága előtt.

A HD minőségben készült film forgatókönyvírója Csanaky Eleonóra, szerkesztő-rendezője Haraszti Mária és Czibula Csaba volt (utóbbi operatőrként is jegyzi az alkotást). A Zene és lélek kockáin egy termékeny – sikerekben gazdag, ám nehézségektől, buktatóktól, csalódásoktól sem mentes – életpálya képei elevenednek meg, a családtagok, a kor- és pályatársak vallomásainak, visszaemlékezéseinek tükrében.

Az út elején egy gyermek áll, aki (mivel a család az első köztársaság idején feketelistára került) szülővárosából, Gölnicbányáról gyalog indul el édesapjával a megélhetést ígérő, Nyitra melletti Mónosra. A zene annyira a bűvkörébe vonja, hogy ennek szenteli az életét: a budapesti Zeneakadémián Kodály tanítványa lesz, karmesteri diplomáját a pozsonyi konzervatóriumban szerzi meg, majd a Szlovák Rádió biztos ízlésű, minőségre törekvő, legendás zenei rendezője. Később a biztos, nyugodt állást otthagyva a rövid életű NÉPES művészeti vezetője és karnagya lesz. „Számára az volt a legfontosabb, hogy a hazai magyar zenekultúrát minél magasabb szintre emelje” – mondja a dokumentumfilmben özvegye, Szíjjártó Jenőné Nagy Ilona.

Természetes tehát, hogy pályájának egyik fontos szelete a hazai kórusmozgalom tevékeny támogatása, s nem hiányzik a (Cseh)szlovákiai Magyar Tanítók Énekkara alapításánál sem – Szíjjártó Jenő pályájának ezen szakaszát idézi fel a filmben többek közt Takács András koreográfus, Debrődi D. Géza, Stifter Mária pedagógus, Hecht Anna, Horváth Géza és Jarábik Imre karnagy. A visszaemlékezésekből nem csupán a magával és másokkal szemben egyaránt szigorú, az igaza mellett mindig kitartó, szókimondó művész profilja rajzolódik ki, hanem a családcentrikus magánemberé is, aki nem csupán az egyházi zenéért tudott rajongani, hanem egy remek bécsi kávéért is. „Nagyon sok elutasításban volt része – meséli a filmben fia, ifj. Szíjjártó Jenő –, sok mindent nem tudott megvalósítani, amit szeretett volna. Meggyőződésem, hogy megfelelő körülmények között sokkal jobban kibontatkoztathatta volna művészi tevékenységét.”

Lett volna rá lehetősége, hogy külföldre távozzon, állásajánlatot kapott Bécsben, ő azonban maradt. Azt tartotta, itt van rá szükség, itt a helye. Amit ránk hagyott: kórusművei, énekkarra és zenekarra írt darabjai, valamint népdalgyűjtései. Szíjjártó Jenő 2005-ben életművéért megkapta a szlovák kulturális minisztérium posztumusz különdíját, 2008-ban Budapesten pedig a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozták neki.