Vízből merített színes valóság

Jákob lajtorjája I.Edita VološčukováPozsony. Az egyik legrégibb, legősibb ábrázolási módszerként tartjuk számon a vízfestést, vagyis azt a valóságleképezési eljárást, hogy az ember vízben jól oldódó festékkel alkot, vet képeket papírra. Először az egyiptomiak alkalmazták – a halotti könyvekben – az ún. akvarell technikát. Az akvarellfestészet első jelentős képviselőjétől, Dürertől kezdve számtalan festőalakja volt ennek a műfajnak, a magyar piktorok közül meghonosítóján, Barabás Miklóson kívül Lotz Károly, Székely Bertalan, Szőnyi István, Bernáth Aurél hagyott ránk vízfestményeket.

Ezzel az ősi technikával elsősorban pillanatnyi benyomásokat, hangulatokat, s az ezek kifejezésére igencsak alkalmas tájat örökítették meg leginkább a képzőművészek. Az akvarell műfaj azonban napjainkban a technikai, esztétikai és stilisztikai változás korát éli. Ez azt jelenti, hogy bár a festészetet, ezen belül az akvarellfestészetet a múlt, vagyis a huszadik században sokszor és sokan temették – a fotó, a tévé, újabban a számítógép megjelenése és elterjedése okán –, a vízfestés nem veszett ki a gyakorlatból, azaz a művészi kifejezésmódok palettájáról, hanem tovább él, és megújulási lehetőségeit keresi.

A művészek külön-külön, egyénileg és csoportos fórumokon, mint Magyarországon az egri Országos Akvarell Biennálén vagy nálunk a losonci Akvarell Triennálén építgetik a vízfestésnek azokat az útjait, amelyek immár a kortárs művészet kifejezési eszközeivel is (be)járhatók. A tavalyi, a losonci Nógrádi Galériában tartott VII. Nemzetközi Akvarell Triennálén született anyagból rendeztek kiállítást a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetének székházában.

A Magyar Intézetben január 30-ig látható, Szabó Kinga művészettörténész által összeállított anyag is bizonyítja, hogy az akvarell túl tudott lépni a klasszikus, természetelvű tájképfestésen, és képes lépést tartani a kortárs művészi megjelenéssel, hiszen más eljárásokhoz, technikákhoz hasonlóan a lírai absztrakt foltkompozíciókkal vagy a geometrikus formaképzéssel alkalmas kifejezni tartalmakat akár a lelki, akár a szellemi-gondolati szférából. Az akvarell tehát alkalmas a valóság, a természet vagy éppen a tárgyi világ motívumainak átlényegítésére, a szimbolikus és transzcendens világlátás tárgyiasítására, az egyéni mitológiákat építő képi világalakításra, vagyis az abszolút kortárs megszólalásra.