Virágos, zenés Magyarország

A Madách Színház a sok nagy sikerű Broadway-musical után (talán leszámítva a Bródy által magyarított Volt egyszer egy csapatot) a tavalyelőtt lezajlott musicalpályázat egyik döntős pályamunkáját vitte nagyszínpadra.

Én, József Attila

Tóth Dávid Ágoston és a zeneszerző Vizy Márton költői víziója József Attila pályáját vázolja fel két nő, Vágó Márta és Kozmutza Flóra szemüvegén át (A mű alcíme: Attila szerelmei), s talán legnagyobb hibájául is azt róhatjuk fel, hogy a két nő visszaemlékezéseiben a költő önsorsrontó életét békévé oldja az emlékezés. Holott nagyjából benne van az előadásban minden, ami József Attiláról a mának fontos, a munkásmozgalmi múlt, a kor elviselhetetlensége, Attila „meg nem értettsége”, egyre elhatalmasodó démonai, igaz, mindez némileg musicaldidaktikus módon. A szerzők vagy nagyon megbíznak József Attila szövegeiben, vagy nem bíznak saját magukban, ezért kizárólag csak a költő verseit zenésítik meg (bár pl. az eredetileg az előadás záródalának szánt Ódával mégsem boldogulnak), többnyire sikeresen. Vannak egészen fülbemászó dalai az előadásnak (Születésnapomra, Thomas Mann üdvözlése, Áldalak búval, vigalommal). Szlávik István díszletterébe a mozdony is befér központi elemként, s ha már befér, keretbe is helyezi az előadást, a némileg alulvilágított színpad tele van rejtelemmel, amelyben egy-egy díszletelem segítségével teljes világokat tud megidézni. Az előadás színészileg meglehetősen eklektikus, Posta Victor József Attilája remek választásnak bizonyul, a fiatal színész nemcsak külsőségeiben, de vívódásaiban is hitelesen hozza az általunk tankönyvekből olyannyira ismert képet, a két szerelme közül a Vágó Mártát adó Muri Enikő és a Kozmutza Flórát beugrással játszó Gallusz Nikolett közül utóbbi hitelesebb, bár szerepét megkönnyíti, hogy az Illyés Gyula (Barát Attila) és József Attila közötti viszonyt az előadás nem bontja ki igazán. Szirtes Tamás és társa, Szente Vajk sok-sok ötletet felvonultató, az egész előadást ízléses keretek között tartó rendezői munkája, valamint Tihanyi Ákos egy-két egészen szellemes koreográfiája a Horthy-korszakot visszasíró politikai próbálkozások közepette akár még merész vállalkozásnak is tűnhet.

Virágos Magyarország

Politikai felhangja bőven van a Katona József Színház Kamrájában bemutatott Virágos Magyarország című vadonatúj operettnek is. Az ötvenes években praktizált termelési operettről van szó, amelyben szinte semmit sem változott az élet az elmúlt pár évtizedben, bizonyítva az örök igazságot, hogy minden rendszert emberek csinálnak. A darab egy világvégi magyar kisfaluban, Tunyándon játszódik, ahol Szent István Vándorünnepére (SZíVÜNK) készülnek, s ennek apropóján egy hatalmas virágkoronát szeretnének közszemlére tenni, amelyet a faluból elszármazott vidékfejlesztési kormánybiztos hivatala támogat anyagilag. A pénzt a helyi oligarchák lenyúlják, de milyen operett lenne az, amelyik nem happy enddel végződik. A siker tehát itt is teljes, zsák is megtalálja a foltját, Szigeti Jácint gyerekkori szerelme is beteljesedik. Kovács Dániel, Vinnai András, Kákonyi Árpád és Matkó Tamás operettje nem fukarkodik a gyilkos kritikával sem, a legjobb „katonás” hagyományokat követi. Aprólékos kidolgozás, itt-ott egészen káprázatos kivitelezés (a díszlet például egy lepusztultságában is sokszínű vidéki kultúrházat idéz), és a társulattól elvárt precíz színészi játék (Bodnár Erika, Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Ötvös András, Tasnádi Bence, Borbély Alexandra), amely végig ügyesen lavíroz a műfajnál olyannyira kétesélyes paródia és valóságábrázolás között, az általuk felállított tükörből visszasandít ránk a Gyurcsány- és az Orbán-kormányok Magyarországa.

Veled, Uram!

Áthallások bőven vannak a Veled, Uram! történelmi operában is, amelynek ősbemutatója 2000-ben volt, s tekinthetjük az István, a király Szörényi–Bródy mű folytatásának is. István király utolsó éveit kísérhetjük figyelemmel, aki a trónutódlással van elfoglalva, hisz a több mint 30 év megerősíti ugyan hatalmát, a pogányok legyőzve, de hiába több évtized munkája, ha nincs, aki politikáját továbbvigye. Az előadásban öt magyar király is feltűnik, jelezve, hogy a játék többesélyes. Az ősbemutatót Iglódi István rendezte, de a míves kivitelezés ellenére (Homonyik Sándor mellett Kováts Kriszta, Gazdag Tibor, Auksz Éva, Tóth Sándor, Gerdesits Ferenc és Kaszás Attila játszotta a főbb szerepeket) a folytatás az alapmű árnyékában maradt. Ennek felülírására vállalkozott Somogyi Szilárd, aki a szerzőpárossal hat új dalt is íratott. „A Veled, Uram! összességében nem folytatása az István, a királynak, inkább a téma második, kikerekítő és lezáró része. Éreztük már évekkel ezelőtt: az István-darab önként kínálja magát, hogy idővel megválaszoljuk az ott nyitva maradt kérdéseket” – írja az előadás elé Szörényi Levente, s talán nem az ő hibájuk, hogy 2012-ben a folytatás aktuálisabbnak tűnik a hurráoptimista beütésekkel bőven átitatott első résznél. Van itt minden, ami egy királydrámában szükséges, cselszövés, vér, erőszak és hatalmi arrogancia. Az előadás ad a külsőségekre is, Rózsa István díszlettervező, Velich Rita jelmeztervező, Bodor Johanna koreográfus nem fukarkodtak a tudásukkal, s a szereposztás is egészen elsőrangú: Sasvári Sándor, Földes Tamás, Mészáros Árpád Zsolt, Homonnay Zsolt, Feke Pál, Janza Kata és Vágó Bernadett is látható a kettős szereposztásban színre vitt előadásban.

Egy nyári éj mosolya

S a végére maradt egy igazi csemege, a Centrál Színházban bemutatott (bár már előzőleg nyári előadásként Keszthelyen játszott) Egy nyári éj mosolya, amelyet Ingmar Bergman csehovi beütésű filmje ihletett. Stephen Sondheim és Hugh Wheeler különös könnyedségű, mégis végtelen emberi mélységeket felmutató alkotása a boldogságkeresés klasszikus példája. Az előadás szereplői is kivétel nélkül máshol keresik azt, holott ott van tőlük kézzelfogható közelségben. József Attilát idézve tényleg elég lenne jegyet váltani és elutazni önmagunkhoz. A finom eleganciával átszőtt előadás, amely az eredeti bemutató replikaváltozata, azzal nő fel a Broadway-előadáshoz, hogy olyan állócsillagokat tud felvonultatni, mint Törőcsik Mari, Gergely Róbert, Nagy-Kálózy Eszter, Szemenyei János vagy Egyházi Géza. Csak ülünk és nézünk, mint a színházban.

Juhász Dósa János