Világok találkozása

A filmnapok plakátjaIdén kétnaposra sikeredett Pozsonyban a Chaverim Chaverim, azaz az izraeli filmek fesztiválja, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy az idő rövidülése minőségi vagy mennyiségi csökkenést is hozott magával: akik vállalták, hogy múlt hét pénteken és szombaton a délutáni és esti órákban beülnek a Tatra moziba, igazi ínyencségeket kínáló filmes maratonból – vagy stílusosan: sabatonból – vehették ki a részüket. A nyitó darab, Raanan Alexandrowicz 2003-as, nemzetközi fesztiválokat megjárt mozija, a James útja Jeruzsálembe, akár a rendezvény mottójául is szolgálhatott volna. Az összkép ugyanis – ha a különböző műfajú filmeket nézve egyáltalán kialakulhatott ilyen – leginkább arról szólt, hányféle világ, kultúra, vagy ha úgy tetszik, civilizáció él egymás mellett (békésen, békétlenül, közönyösen...) a Szentföld ege alatt.

Apropó, Szentföld! Ide, Sionba, még pontosabban Jeruzsálembe indul el afrikai falujából James, a zulu fiatalember. Az, hogy céljai ebben a világban mennyire anakronisztikusak, hihetetlenek, azonnal kiderül, amint Izrael földjére lép. Itt senki nem érti, legföljebb ravasz fogásnak tekinti, hogy James a falujáért zarándokútra indult az ĺgéret földjére. „Fekete munkás” – hangzik az ítélet, s hősünk a repülőtérről máris egy fogdába kerül, kitoloncolásra várva. Persze, nincs olyan rács, amelyet egy kis kenőpénz ne nyitna meg. Feltűnik a helyi vállalkozó, aki „kivásárolja” a szimpatikus, naiv fiút a börtönből. A kapcsolat tulajdonképpen korrektnek is nevezhető – az egyik oldalon persze ott az illegális bevándorlókra váró aljamunkák sora, de cserébe ott a pénz is (azok számára, akik ezt akarták, nem kevés) és a modern világ számtalan csillogó csábítása.

Hol is a helyünk ebben a világban? Akkor vagyunk otthon benne, ha ragaszkodunk a mások számára naivnak tetsző elveinkhez, hitünkhöz, vagy ha élünk a „rendszer” adta lehetőségekkel, és a vesztesek csapatából a győztesekhez igazolunk? Otthonosabb ez a világ, ha hallgatunk a jó tanácsokra – „ne légy lúzer!”, „vannak, akik dolgoznak, és vannak, akik pénzt keresnek”? Erkölcsi igazolásokban sincs hiány, hiszen ha jól megy a szekér, másoknak is juthat pár morzsa... James útja elsősorban nem földrajzi utazás, hanem a belső átalakulásokból, választásokból fakadó tapasztalatok sora. A fiúból idővel afféle kisfőnök, majd saját második műszakos kisvállalkozásának a vezetője, valamint a főnökék házibarátja válik. Sikersztori, némi meghasonlással. Persze, a morális happy end sem marad el. Raanan Alexandrowicz jól adagolt szociális érzékenységgel, empátiával, iróniával, humorral és csipetnyi szomorúsággal meséli el ezt a tulajdonképpen egyszerű történetet. Nehezen feledhető pillanat, amikor James a helyi plázában, az áruk bőségétől szinte megvakulva megjegyzi: igen, ez az, a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ahogy az is nehezen feledhető, amikor végre – igaz, rendőri kísérettel, bilincsben – megérkezik az olyanynyira vágyott város határára. Ami még hátra van: egy udvarias kérés, a karhatalom beleegyezése, és egy fotó, a falunak, dokumentumként, hogy sikerült. A háttérben Jeruzsálem paneldzsungele.