Vetítőterem és streamingmodell

Az előrejelzések szerint azonban annyi bizonyosra vehető, hogy a mozik idei látogatottsága a koronavírus miatt történelmi mélypontra esik vissza, és a jelen helyzet hatása a járvány után is érződni fog. S csak reménykedni lehet abban, hogy a házi karanténba kényszerült nézők, akiket a streamingszolgáltatók virtuális térbe csábítanak, később nem lesznek hűtlenek a vetítőtermekhez. Amiként a filmszínház, vagyis a mozi eddigi hosszú története alatt sem voltak azok soha. Alkalmazkodtak a vetítéskultúra műszaki fejlődéséből adódott fejlesztésekhez, a klasszikus fapados mozik multiplexekbe „költözéséhez”, és így tovább. 
Amikor Balázs Béla filmesztéta Bécsben élt, ahol a Der Tag című lap filmkritikusa volt, és 1924-ben megjelentette A látható ember, avagy a filmkultúra című filmesztétikáját, a könyv előszavában még a következő mondatokkal agitált a film és a mozi mellett: „Nos, siessünk. Legfőbb ideje. A film ma már valóság, méghozzá általános /.../, annyira mélyreható valóság, hogy akarva, nem akarva foglalkozni kell vele. Mert a film századunk népművészete. Sajnos, egyelőre nem olyan értelemben, hogy a nép lelkéből ered, hanem, hogy a nép lelkét formálja át.” Az átformálást az előszó tanúsága szerint a mozik nagyban segítették: „csak Bécsben esténként 200, azaz kettőszáz mozi játszik, egyenként átlagosan 450 férőhellyel. Naponta három-négy előadást tartanak” – fogalmazott a szerző.
A mozik aztán a filmipartól is függően az egész századon át fejlesztették az életképességüket és keresték a közönségüket. Erről a folyamatról tesz tanúságot Giuseppe Tornatore remek filmklasszikusa, a Cinema Paradiso. Az olasz–francia film egy cseperedő gyerek és egy elhivatott mozigépész kapcsolatán keresztül mutatja be az ember mozi iránti mélységes vonzalmát, illetve a film varázsát és hatását a nézőre. 
Talán a legnagyobb változás, amelyet már mi is többen megéltünk, hogy a klasszikus mozik becsuktak, mint a pozsonyi Hviezda, Praha, Slovan, Tatra, Metropol, Obzor, Pohraničník, vagy a követelményekhez igazodva, azaz modernizálódva átalakultak, mint a Mladosť, a Nivy, ma Nostalgia, a Charlie Központ, ma a Szlovák Filmintézet Lumiere mozija. Helyettük, illetve mellettük megnyíltak a nagy moziközpontok, a multiplexek – a változás hozta forgalmazástrendek méltatásába és kínálatminőségi elemzésbe itt nem bocsátkozunk. 
Mostanság, a koronavírus-járvány következményeként újabb metamorfózis szele fújdogál. Múlt hét végén jelent meg az amerikai filmiparról egy elemzés Mondj búcsút Hollywoodnak! címmel, amely – az Egyesült Államokra vonatkoztatva – ismételten változást jósol: a benne foglaltak szerint, amellett, hogy visszaesik a látogatottság, „átalakul a médiatartalmak gyártása és forgalmazása”, a koronavírus-járvány után „csökken a vetítőtermek, illetve a vetítővásznak száma”, ami miatt a gyártók vagyis a stúdiók a „biztos nagy kasszasikereket részesítik majd előnyben”. Ez a tény aggasztóvá teszi a kis és közepes költségvetésű filmek helyzetét, ezért félő, hogy az olyan mozgóképes alkotások sínylik meg a kényszerű változást, amelyek, Balázs Béla szavaival élve: a nép lelkét formálják át. A stúdiók és a finanszírozók ugyanis egy olyan helyzetben, amikor a túlélésre lesznek kénytelenek berendezkedni, nem igazán fognak kockáztatni. Volt időszak, amikor a mozi létét, illetve látogatottságát a televízió hatásától, népszerűségétől féltették, most – az amerikai tanulmány szerint – annak a hatása, hogy a karantén idején a fogyasztó erősen hozzászokott a streamingmodellhez, a filmiparban éppúgy érezhető lesz majd, mint a hagyományos televíziózásban. 
Az elemzés mindezek ellenére biztatóan zárul, azzal, hogy ha konszolidálódik a helyzet a hűséges filmrajongók – vagyis azoknak a zöme, akik korábban is jártak – visszatérnek a moziba, ezért a mozis forgalmazás továbbra is jövedelmező bevételforrás maradhat. 
Remélhetőleg nem rekednek meg olyan időszakos filmterjesztő projektek sem, mint a hazai Bažant kinematograf, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend. Nyári vándormoziról van szó, amely az ország széltében-hosszában saját busszal közlekedik. Csillagfényes estéken városaink főterein üti fel a vásznat, és főleg sikeres szlovák, cseh, illetve szlovák–cseh koprodukciós mozgóképeket vetít.