Versek síppal, dobbal, hegedűvel

A Vándor együttes három évvel ezelőtt tűnt fel a verséneklő zenekarok között. A rákövetkező évben ők lettek az elsők a rimaszombati Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny megzenésített vers kategóriájában. A közelmúltban pedig elkészült első, bemutatkozó albumuk Szememben hordozlak címmel.

Az albumon tizenhét megzenésített költemény hallható, melyeknek nagy részét a Vándor együttes vezetője, Stugel Tibor hangszerelte. Garamkövesdi otthonában a zenekar életéről, terveiről, a hamarosan elkezdődő lemezbemutató turnéról beszélgettünk.A Vándor együttesTóth Lehel felvételeHogyan született meg, és kikből áll a Vándor?

Az együttes tagjai Forró Teodora, Borka Dávid, Celleng József, Ficza László, Halász Péter, Sotkovszky Lajos és jómagam. Mindannyian már több mint hat éve énekelünk és zenélünk az érsekújvári Keresztény Ifjúsági Énekkarban. Tizennégy éves lehettem, amikor a szülőfalumba érkezett egy energikus fiatal káplán, Szepp Péter. Ő volt az, aki az akkor még szokatlan, gitárra hangolt új egyházi énekeket megismertette velünk. Az általa szervezett templomi zenekar révén kerültem később Érsekújvárba, ahol Ďurčó Zoltán esperes úr vett pártfogásába bennünket. Az ötlet, hogy létre kellene hozni egy verséneklő zenekart, akkor merült fel bennem, amikor három évvel ezelőtt Kürthy Lajos versmondóval részt vettem Szombathelyen az első Magyar Vers- és Énekmondók Találkozóján. Jómagam az egy szál gitárommal a Kor-Zár együttest „helyettesítettem”. Ők nem tudtak eleget tenni a szombathelyi meghívásnak, mivel éppen stúdióban dolgoztak. A Kor-Zár zenéjén nőttem fel, és kisebb rendezvényeken már előzőleg is játszottam a dalaikat. ĺgy esett rám a választás. A fesztiválon azután olyan neves verséneklőkkel találkoztam, mint a Kaláka, a Krédó együttes, Dinnyés József és Kátai Zoltán. Őket hallgatva érett meg bennem a elhatározás, hogy én is valami hasonlót szeretnék csinálni, és megalakítottuk a Vándor együttest.Milyen szempontok alapján választják ki a verseket?

Az igazság az, hogy már az első szombathelyi fesztiválra is vittem egy általam megzenésített verset. Az édesanyám biztatására vágtam bele, ő adta a kezembe Reményik Sándor Himnusz a csúcsokon című költeményét. Ez a vers szerepel az első albumunkon is. Egyébként elsősorban a felvidéki magyar költők műveiből válogattunk. A mi lírikusainkat a határokon túl alig-alig ismerik, és hát ki énekelje meg verseiket, ha nem egy felvidéki zenekar?! Az albumra kerülő versek kiválasztásában Kürthy Lajos és a „daltulajdonos” Dinnyés József segített a legtöbbet. Ráadásul a magyarországi fellépéseink majd’ nyolcvan százalékát is Dinnyés Jóska szervezte meg. A Szememben hordozlak című album verseinek két fő vonala a magyarságtudat és a szerelem.A lemezen üdítően hatnak az érdekes furulyabetétek és a hegedűszólók. Zeneileg milyen új megoldások jellemzik ezeket a feldolgozásokat?

Remélem, hogy megszületett a Vándor-stílus, bár néhol talán még érezhető is a nagy elődök hatása. Mi egy kicsit keményebb, energikusabb formát választottunk, gyakran használunk különféle ütőhangszereket. Úgy gondolom, hogy a megzenésített vers azokhoz a hallgatókhoz is közelebb viszi a költészetet, akik egyébként nem olvasnak verset. Ezt igazolják azok a zenés, nyitott irodalmi órák is, amelyeket különböző iskolákban tartunk.A bemutatkozó albumnak van két érdekessége is.

Két versmondó, Kürthy Lajos és Berényi Margit szavalják a nyitó- és a záróverset. Azért, mert úgy érezzük, valahol összetartozunk. Általában közösen lépünk fel: ők prózában, mi dalban adjuk elő a költeményeket.Hol és mikor lesz az első lemezbemutató koncert?

Érsekújvárban, a Csemadok-székházban lépünk fel először az új anyaggal február 10-én, 17 órakor. Március 14-én Ógyallán, majd 17-én Garamkövesden lesz koncertünk, és a Vándor a következő hetekben Komáromban és Párkányban is koncertezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?