Verne Gyula vagy Jules Verne?

Ma száz éve hajtotta örök álomra fejét „az örök álmodó” – ahogy kortársai közül sokan nevezték. Úgy érzem, különleges munkát végzek, miközben ezen a megemlékezésen dolgozom. A kiváltságérzetnek két oka is van: olyan emberről írhatok, aki még az én, amúgy fiatal generációm ifjúkori olvasmányai között is döntő szerepet játszott. A másik ok, hogy csak két olyan írót tudok megemlíteni, akiket még ma is magyarított nevükön emlegetünk: May Károlyt és Verne Gyulát. Tízévesen, amikor épphogy csak felfogtam – de nem tudatosítottam –, hogy a magyarokon kívül más nemzetek is élnek a világban, meggyőződésem volt, hogy Verne Gyula magyar. Utóbb kiderült, ezzel nem vagyok egyedül. Bizonyára sokunkat foglalkoztatott, ki is Verne Gyula valójában. A szorgalmasak utánanéztek, a lusták csak fantáziáltak róla. Hát, jöjjön most egy kis információdömping.

Verne Gyula 1828-ban született Jules Verne néven Nantes városában. Apai felmenői jogászok, anyai ági ősei pedig tengerészek voltak. Belőle jogász, öccséből tengerésztiszt lett. Olyan támogatókat, barátokat tudhatott maga mögött, mint a francia romantika két legjelentősebb képviselőjét, Victor Hugót és Alexander Dumas-t vagy Felix Tournachon-t alias Nadart, aki korának leghíresebb léghajósa, az első Párizst ábrázoló légi fotók készítője volt. Ez utóbbi barátság ihlette őt 1863-ban Öt hét léghajón címmel megjelent első regényének megírására, mely még abban az évben „bestseller” lett. Kiadója húsz évre szerződtette – azzal a feltétellel, hogy minden évben legalább két könyvet kell megírnia. Hamarosan olyan hatalmas sikere lett, hogy ha népszerűsége materializálódhatott volna, regényhősei a Holdról bizonyára két földi objektumot is megpillantanak – a kínai nagy fal lett volna a kisebb. Verne végre eleget tehetett régi álmának: jachtot vásárolhatott, és kiruccanhatott a világba. Mikor a Gibraltári-szorosnál járt, díszsortűz köszöntötte, a Szaharában már várta őt a tuniszi bej, hogy saját kocsiján vihesse tovább, Rómában XIII. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta, Velence fáklyás felvonulással és díszgályával várta a „leghíresebb franciát”.

És hogy minek köszönhette sikerét? Utolérhetetlen írásművészetének, és egy új műfaj, a tudományos-fantasztikus irodalom megteremtésének. Olyan volt saját korában, mint Rowling lenne ma a gyerekek között, ha a Harry Potternek száz része lenne, s mind ugyanolyan izgalmas.

Ha életművét rendszerezni szeretnénk, két szempontból tehetnénk ezt: műveinek tematikája és hangulata alapján. Míg az utazás, kaland minden regényében jelen van, sokban központi szerepet foglal el a tudományos fantasztikum: kalandregények és sci-fi kalandregények szerzője. Életművének másik lehetséges felosztása egy sajnálatos eseményhez kötődik: az írót féltékenységbe beleőrülő unokaöccse meglőtte, s az akkori orvostudomány nem volt képes eltávolítani a golyót a lábából. Élete végéig sántított, s nagy fájdalmakkal küszködött. Az 1886 előtti regényekre az optimista látásmód volt jellemző, az ezután íródott művei már a pesszimizmus jegyében születtek. Virágzó jövőt prognosztizáló könyve például az Utazás a Föld középpontja felé vagy a 80 nap alatt a Föld körül, szemben a Francia zászlóval és a Barsac-expedícióval, melyekben az atombombát és a fasizmust jósolta meg.

Az olvasókban, s talán leginkább a Harry Potteren nevelkedett generációban felmerülhet a kérdés: ez mind szép és érdekes, de miért olvassak én több mint száz éve íródott könyvet? Válaszom egyszerű: mert jó.