Vendégek a rapper készülő albumán

A tervek szerint június 25-én kerül a boltokba 50 Cent harmadik stúdiólemeze, Curtis címmel.

A tervek szerint június 25-én kerül a boltokba 50 Cent harmadik stúdiólemeze, Curtis címmel. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a korong Before I Self Destruct címen lát napvilágot, a rapper azonban úgy döntött: kiadójával, az Interscope Recordsszal való együttműködésének utolsó albumához kívánja megőrizni ezt a frappáns címet. 50 Cent készülő nagylemezén számos sztárvendég teszi tiszteletét: csapata, a G Unit tagjai mellett Mary J. Blige, Nicole Scherzinger, Akon, Robin Thicke és Justin Timberlake. A producerek között feltűnik Timbaland, Dr. Dre és felfedezője, Eminem is. Az album előhírnökeként a Straight To The Bank című felvétel már szerepel a tengerentúli listákon. „A lemezről négy dal biztosan kiadásra kerül maxi CD formájában. A Straight To The Bank mellett a Dr. Dre által producerelt Come & Go címűt, az Amusement Parkot és a Robin Thicke közreműködésével rögzített Follow My Lead címűt tervezzük megjelentetni” – nyilatkozta a rapper. (pj, e, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?