Végtelen lehetőségek univerzumai

Inkább a műfaji káosz, vagy szándékos műfaji anarchia lenne a helyesebb leírás, mellyel a produkciót jellemezhetnénk. Ezt a káoszt a Daniel Kwan–Daniel Scheinert szerzőpáros jegyzi, akik együtt a Daniels, azaz a Danielék név alatt váltak ismertté, leginkább Az ember, aki mindent tudott című, szintén nehezen besorolható, a groteszk és az abszurd határán mozgó produkcióval (itt és most elég lesz annyit felidézni belőle, hogy Daniel Radcliffe egy felfúvódástól szenvedő halottat alakít benne). A Minden, mindenhol, mindenkor történetét sem a tárgyilagos, realista történetmesélés jellemzi: annyi fordulattal és meglepetéssel szolgál a történet, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja.

Ha mégis kísérletet szeretnénk tenni arra, hogy összefoglaljuk a történetet, akkor azt kell mondanunk, hogy leginkább a sciencefiction egy klasszikus, visszatérő témája a mozgatórugója. Hogy létezik-e élet a saját univerzumunkon kívül, azt senki nem tudja megmondani – mint ahogy azt sem, hogy hogyan is kellene keresni. A rajtunk kívül eső univerzumok gondolata azonban a popkultúra kiapadhatatlan inspirációs forrásának bizonyul már évtizedek óta. Sőt, ma már klisének számít, köszönhetően leginkább a szuperhős filmeknek, melyek ritkán szalasztják el a lehetőséget, hogy szereplőik hihetetlen idő- és térbeli síkok között szökdécseljenek.

Itt azonban más a cél. Bevallom, a film első fél órájában azon töprengtem, hogy vajon sci-fi, vagy pedig annak paródiája-e a produkció, melyet egyébként rengeteg humorral fűszereztek a készítők. Egy ponton aztán derengeni kezdett, hogy a tér- és időbeli síkok közti ugrálás inkább a szórakoztatás eszköze, mintsem a történet mondanivalója. És még egy dolog: míg a sci-fiben és a fantasyban általában az, ami eltér a mindennapi létezésünktől, az egész világra hat ki és az egész társadalmi berendezkedésünket veszélyezteti, ez a film sokkal inkább egy személyes vonalra fókuszál. Ráadásul úgy, hogy két nő, anya és lánya a főszereplők: a Minden, mindenhol, mindenkor egy mély, emberi kapcsolatokról szóló keserédes dráma is lehetne.

A történet főszereplője Evelyn Wang, akit Michelle Yeoh alakít, ráadásul pazarul. Evelyn Kínából érkezett az Egyesült Államokba férjével, Waymonddal (Ke Huy Quan), többek között azért, mert apja nem egyezett bele a házasságába. Evelyn, Waymond ügyefogyott segítségével, egy mosodát üzemeltet. Evelyn élete távol áll az amerikai álomtól. Az angolt még mindig hibásan beszéli, a mosodát pedig a hézagos adminisztráció miatt az fenyegeti, hogy becsukja az adóhivatal. Pont apja látogatását igyekszik kézben tartani, miközben adóellenőrrel egyeztet, na meg azt igyekszik kivédeni, hogy lánya, Joy (Stephanie Hsu), bemutassa barátnőjét a konzervatív nagypapának. Evelyn és tinédzser lánya közti kapcsolat, úgy tűnik, mélyponton van. Mindennek tetejébe kiderül, hogy Waymond válni akar, elmondása szerint azért, hogy felesége végre felfigyeljen rá.

Evelyn olyan ember, akinek semmi nem jött össze igazán az életben, ő lehetne a hétköznapiság mintapéldánya. Azonban pont ő az, aki megmentheti a multiverzumot egy romboló démontól, ugyanis képességet kap arra, hogy kapcsolatba lépjen a többi univerzummal – mégpedig a többi univerzumban élő énjein keresztül. A párhuzamos univerzumokban ugyanis szintén él egy-egy Evelyn. A multiverzum alaptétele az, hogy bármilyen döntés, melyet Evelyn életében hozott (és vele egyetemben bárki más), azzal akaratlanul új és új univerzumot hoz létre – annak az útnak a folytatásaként, melyre nem lépett. Így lehetséges, hogy egy másik univerzumban élő Evelyn kungfu harcos, megint másikban épp elismert, dúsgazdag színésznő, és megint máskor egy olyan világban tűnik fel, ahol lábbal zongoráznak az emberek, mert virslik nőttek az ujjaik helyén.

A sci-fi, a fantasy és társaikkal ellentétben ebben a filmben Evelyn nem azért érdekes, mert kivételes képességei vannak. Nem, pont ellenkezőleg: Evelyn hétköznapisága az, ami érdekessé teszi a létezését. A multiverzumban található párhuzamos életek nem egy alternatívát nyújtanak – a miénktől szebbet, jobbat, érdekesebbet – hanem kiegészítik a meglévőt. És ennek a felismerésnek köszönhetően értelmezheti Evelyn újra a lányával való kapcsolatát. Talán egy kissé hosszú, itt-ott nyúlós a film, szenvedélyes filmnézőknek azonban a nyár kihagyhatatlan moziélménye lesz.