Várakozáson felüli összegért keltek el Andy Warhol képei

New York |

<p>Nem várt összegért, 43 millió dollárért (több mint 7,5 milliárd forintért) kelt el Andy Warhol egyik selyemszitanyomással készült képe a Sotheby's aukciós ház árverésén.</p>

Az 1962-ből származó, 200 One Dollar Bills című monumentális kép - címének megfelelően - kétszáz darab egymás mellé helyezett életnagyságú, szürke-fekete dollárbankót ábrázol. A kiállítás előtt értékét 8-12 millió dollárra becsülték. A szerda este kezdődött árverésen a kikiáltási ár hat millió dollár volt, de rögtön az első licitáló megduplázta az ajánlatot. Azt, hogy végül ki szerezte meg a rekordnak számító összegért a képet, nem hozták nyilvánosságra.

Szintén a korábban becsült érték négyszereséért, több mint 6 millió dollárért (több mint 1 milliárd forintért) talált gazdára Warhol egyik önarcképe, amelyet az 1960-as években ajándékozott oda egy kamaszlánynak. Az azóta felnőtt Cathy Naso az alkotást negyven éven át őrizte egy kis kamrában. Mint elmondta, most teljesen meglepte az ár és a képet övező érdeklődés. Háláját fejezte ki a "tizenöt perc hírnévért", amelyet Andy Warhol adományozott neki.

Hasonlóan magas áron kelt el Jasper Johns Gray Numbers és Jean Dubuffet Trinite Champs-Elysées című képe. Rekordösszegekért cseréltek gazdát Alice Neel, Juan Munoz, Germaine Richier és Jackson Pollock alkotásai, valamint Willem de Kooning szobra.

Az árverés a megbízási díjakkal együtt összesen 134 millió dolláros (több mint 24 milliárd forintos) bevételt hozott, ezzel ötven százalékkal felülmúlta a várakozásokat. Az 54 kikiáltási tárgyból kettő kivételével az összes elkelt.

Tobias Meyer, a Sotheby's kortárs művészeti vezetője szerint a jó zárás is azt mutatja, hogy egy év "nem vásárlás" után a gyűjtők ismét elkezdtek vásárolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?