Valósághűen bútorozva – A Hagyományok Háza virtuális kiállítása

Valósághűen bútorozva – A Hagyományok Háza virtuális kiállítása

Idén negyedik alkalommal hirdette meg bútorfestési rajz- és alkotópályázatát a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye. A „Virágozta anno…” pályázat felhívásra közel nyolcszáz alkotás érkezett a Kárpát-medencéből. A legjobb munkákból nyílt virtuális kiállítás a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg.

A „Virágozta anno…” rajzpályázatot idén februárban hirdette meg bútorfestés témában a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye. A felhívás a gyerekek alkotóképzeletének fejlesztését szolgálta: vizuális munka közben egyes néprajzi tájegységeken, mesterségeken keresztül ismerkedhettek a magyar népművészet motívumaival. A pályázatra egyéni alkotók, gyerekcsoportok és szakkörök is küldtek be műveket szerte a Kárpát-medencéből. A pályamunkákat Zele János, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagja és Ament Éva bútorfestő, a Hagyományok Háza oktatója bírálta el. A legkiválóbb munkák szerzői díjazásban részesültek. A közel nyolcszáz pályamű között vannak rendhagyó új megoldások: mesekönyvek, játékok és érdekes térbeli alkotások is.

A szervezők a kezdeményezés sikereként könyvelték el, hogy a határon túlról is érkeztek anyagok: a vajdaságiak kiemelkedően sok, mintegy félszáz pályamunkával neveztek, a zsűri két csapat munkáját díjazta. Erdélyből mintegy harminc művel jelentkeztek, s egy egyéni első helyezéssel ismerték el a kreativitást.

A legszebb pályamunkákból virtuális kiállítás nyílt, amely a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg. A tárlat első fele a bútorok világába kalauzol, majd továbblépve a motívumok egyéni, festői feldolgozása látható. Ezután az érdeklődők eljuthatnak a játékok szobájába, ahol memóriajátékokat, társasjátékokat, forgatható térbeli formákat láthatnak. A válogatás a mesékkel zárul, amelyek lapozható könyv formájában tekinthetők meg az intézmény honlapján.

 

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/viragozta_anno_virtualis_kiallitas

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?