Valami biztosan elkezdődött

Zenei tanulmányait 1991 és 1996 között az Egyesült Államok legrangosabb egyetemein végezte olyan mesterek irányításával, mint Dorothy DeLay, Itzhak Perlman és Eduard Schmieder. Azóta a világ leghíresebb zenekaraival koncertezett, többek között a Liverpooli Királyi Filharmóniával, a New World és a Dublin National Symphony Orchestrával. Gipsy Way című albuma a Romano Stilo közreműködésével készült. S bár a világ legismertebb koncerttermeiben vendégszerepel, Budapest közönsége egyelőre nem találkozott vele. Magyar zenésztársa azonban van már, méghozzá Varnus Xaver, a jeles orgonaművész személyében, akivel a múlt hét végén az egyházkarcsai templomban adtak fergeteges koncertet. Személyesen most találkoztak először, egymás művészetét, előadói stílusát, albumait azonban már régóta ismerték. Első közös hangversenyüket csakhamar újabb követi, hiszen Varnus Xaver már meg is hívta prágai kollégáját. Következő budapesti koncertjeinek egyikén ő lesz az egyetlen vendégművész.

Ha hegedű, akkor Vivaldi és Paganini biztosan, mint ahogy Bach és az orgona is elválaszthatatlan. De épp a Gipsy Way albumán van egy Bach-szerzemény is, a Gavotte. Ezek szerint…

… igen, Bachot én is nagyon szeretem, és szívesen játszom. Gyönyörű alkotásokat hagyott ránk. Például a Szonáta és partita szólóhegedűre vagy a híres Chaccone minden idők legszebb, hegedűre komponált zeneműve. Bach számomra a klasszikus zene alapja.

S Vivaldi vagy Paganini?

Vivaldi a hegedűkoncert megalapítója, az ő műveit azonban sokkal könnyebb megszólaltatni, mint Johann Sebastian Bach szerzeményeit. Bach mélyebben gondolkozik, ebből eredően az előadásmódja is bonyolultabb. A szonátáit is inkább Paganini műveihez hasonlítanám, aki a romantika virtuóza, Bach azonban még nála is igényesebb. Arról sajnos nincs tudomásom, hogy Bach és Vivaldi találkoztak-e valaha, de hogy Bachot inspirálta Vivaldi, hogy a hegedűre írt művei közül nem egyet átírt zongorára, az tény. Életfelfogásban, vérmérsékletben azonban Vivaldi és Paganini között látok hasonlóságot, hiszen mindketten nagyon szerették a nőket. Vivaldi világi pap volt, egy női kolostorban zenekart vezetett, és mint tudjuk, elég gyakran engedett a kísértésnek.

Hegedűművészként milyen a kapcsolata az orgonával?

Szeretem. Nem állítom, hogy otthon csak orgonamuzsikát hallgatok, de ha beülök egy misére, vagy ha eljutok egy orgonakoncertre, mindig lenyűgöz az a hangözön, amiben ott van részem. Nem véletlenül mondjuk, hogy az orgona királyi hangszer, mert valóban az. Fenséges. Néha előfordul, hogy egy falusi templomban odaülök az orgona mellé, és a saját örömömre eljátszok egy-két hegedűre írt művet. Ez persze elég mulatságos, de mindig élvezem. Kár, hogy olyan hatalmas hangszer az orgona. Ez az egyetlen hátránya. Nem vihetem haza.

Xaver ezt is megoldotta. Beépíttetett egyet az emeleti lakásába.

Remek ötlet. Reggeli előtt kis házi muzsika. Ezzel kevesen dicsekedhetnek.

Volt már olyan koncertje, mint most Egyházkarcsán?

Hegedű és orgona? Igen. Egyetlenegyszer, Frýdek Místekben, ahol felváltva játszottunk.

Gounod Ave Mariáját Xaverral közösen adták elő. Mondhatom: megindító volt.

Egy jó akusztikájú templomban, mint amilyen az egyházkarcsai, nagyon jó játszani. S mint kiderült, a két hangszer kimondottan illik egymáshoz. Xaverral pedig már a koncert előtt egy hullámhosszon voltunk.

Egy pánsíp, egy furulya vagy egy afrikai dob mennyire illene a hegedűhöz?

A húros hangszerek és a zongora hibátlan egységet alkotnak, de én ki merném próbálni bármelyik párosítást. Minden rosszban benne vagyok, ami közben jóra fordul.

Xavert eddig csak CD-n hallotta játszani.

Tetszik, hogy olyan széles a repertoárja, és nem csak klasszikusokat játszik, sőt még az improvizálás is kiválóan megy neki. Nagyszerű muzsikus, akitől a komponálás sem áll távol, ezt már az első album meghallgatása után sejtettem.

Ő is virtuóz módon, sőt ördögien bánik a hangszerével, akárcsak ön.

Érzékeny ördög, ehhez kétség nem férhet.

Bach Chacconejához is magas fokú érzékenység szükséges.

Szerintem ez a hegedűiskola csúcsa. A legnehezebb művek egyike.

Figyeltem az arcát, amikor Xaver Bach-interpretálását hallgatta. Szinte kiült rá az őszinte elismerés. Én meg azt mondtam magamban: két virtuóz, ha találkozik.

Nagyon szépen játszott, élvezettel hallgattam őt. Kellemes fellépésű. Rokonszenves egyéniség. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, ahogy a műveket megszólaltatta, akkor csak annyit mondanék: könnyedség. A kisujjában a zene. A technikája is lenyűgöző. Kotta nélkül, hibátlanul játszani Bachot – ehhez komoly agymunka kell. Öröm volt nézni és hallgatni őt, a könnyedség mellett ugyanis méltóság és elegancia is van a stílusában.

S amikor a Tavaszi szélt játszotta több variációban? Azt miképpen kommentálta magában?

Én csak akkor jöttem rá, hogy ez egy sokak által szeretett magyar népdal lehet, amikor megénekeltette a közönséget. Szép volt, nagyon tetszett. De ahogy más és más „csomagolást” adott a dalnak, más tempót, más színeket, más érzelmi hátteret… arra tényleg csak az ilyen érzékeny ördögök képesek.

Legközelebb tehát már Budapesten lépnek együtt közönség elé.

Utána pedig remélhetően Prágában. Vagy valahol másutt Csehországban. Egy biztos: valami elkezdődött közöttünk.