Ütköztetett formák

A Tizenöt mai magyar szobrász című kiállítás a kortárs magyar szobrászat utolsó másfél évtizedének alkotásaiból nyújt válogatást tematikus csoportosításban. Ahogy a kiállítás kurátora, N.

Előtérben az anyag átlényegülésén alapuló szoborkompozíció a Városi Galéria alagsori kiállító-helyiségébenPavol Funtál felvételeA Tizenöt mai magyar szobrász című kiállítás a kortárs magyar szobrászat utolsó másfél évtizedének alkotásaiból nyújt válogatást tematikus csoportosításban. Ahogy a kiállítás kurátora, N. Mészáros Júlia, a győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója elmondta, azért a kilencvenes éveket választotta bemutatásra, mert ahhoz, hogy megértsük, miért olyan a mai művészet, amilyen, a közvetlen előzményét kell látnunk. „A pozsonyi Városi Galériában adva volt a tér, amely meghatározta, hány művet lehet bemutatni. Döntenem kellett, melyik az az időszak, amelyikre valamilyen rálátást tudok mutatni. Ezért úgy határoztam, hogy nem az installációművészeket vagy az intermediális művészeket, hanem az ő munkájukat közvetlenül megelőző műveket mutatom be, amelyek sokféleségükkel rendkívül izgalmasak.”

A Pálffy-palota alagsori négy termében négy téma szerint vannak elhelyezve a szobrok, mégpedig olyan elv alapján, hogy a művek ne ismételjék egymást, hanem mindegyik annak a témának valami különleges nézőszögből láttatott verziója legyen. „Az első terembe olyan művészek munkáit helyeztük el – mondja N. Mészáros Júlia –, akiket az organikus forma érdekel, illetve azzal próbálnak valamit kifejezni. Ebben a témában Várnagy Ildikó, Koncz András egy-egy alkotását lehet látni, valamint Kőrösényi Tamásét, aki katonai terepszínű és fátyoljátékszerű növényi formát használ, amellyel a mai világról azt mondja ki, hogy csupán illúzió az egész harmonikus összhang, amely a világot jellemzi az ember vágyaiban.”

A következő teremben Haász István, Megyik János és Friedrich Ferenc szerkesztett terei és térformái a Magyarországon nagyon elevenen élő geometrikus hagyományokat mutatják. A harmadik teremben a lágy anyagok dialektikus kapcsolataira láthatunk példákat. Olyan művészek munkái vannak itt, akik számára az anyag rendkívül fontos: a szoborépítést redukálják két vagy háromféle anyagra, amelyeket ütköztetnek. S a szoborban aztán a formák, alakzatok, tárgyak teljesen más jelentést kapnak, mint amit valójában sugallnak. Ilyenek például Deli Ágnes munkái: vasabroncsokkal átfogott ágyszerű alakzat, továbbá egy ólomedény, amely egy szivaccsal töltött geometrikus textilformába van belehelyezve.

„A negyedik teremben olyan művészek vannak, akik ipari anyagokkal, ipari technológiával dolgoznak, mégis valami egészen transzcendens dolog születik a kezük nyomán – mondja N. Mészáros Júlia. – Ők az emberiség életét mozgató törvényszerűségeket kutatják és próbálják megfogalmazni egyszerű eszközökkel és elemi ütköztetéssel, mint a megmunkálatlan és megmunkált felület, vagy a durván megmunkált és finoman megmunkált felület. Ez az eljárás korábban is megvolt a művészetben, csak a mai alkotók másképp kezelik az anyagot, ezért képesek másabb tartalmakat kifejezni, mint korábban.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?