Úti kalauz szigetelőknek - Juhász Katalintól

A Sziget Fesztiválról tizenhat év alatt mindent leírtak már, ami a fílingből papírra vethető, számadatokkal sem fárasztanék most senkit. Talán csak annyit, hogy a látogatók száma tavaly elérte a 385 ezret, és ma már senki sem vitatja, hogy ez Európa legnagyobb szabású szabadtéri rendezvénye. Viszont tavalyi térképpel könnyen el lehet tévedni, mivel a megújulás jegyében számos színpad átalakul, költözik, egybeolvad, illetve új helyszínek is gazdagítják a kínálatot: egyebek mellett bemutatkozik a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros programhelyszín, és lesz magyar kulináris, kézműves, iparművészeti termékeket felvonultató Hungarikum Falu is.
A napi helyzetjelentések idén is olvashatóak lesznek e hasábokon, előzetesként önkényes módon azokról szólnék, akikre leginkább kíváncsi vagyok, illetve akiket nyugodt lélekkel tudok ajánlani a tisztelt publikum figyelmébe. Teszem ezt azon szándéktól vezérelve, hogy a csaknem nyolcvanhektáros terület térképén előre bejelöljem a koordinátákat, és szeretnék megtakarítani pár kilométernyi gyaloglást a bizonytalanul sodródóknak. Mert az évek alatt megtapasztalhattuk, hogy a sziget központi motívuma maga a menés. Az emberek vonulnak, keresgélnek, menet közben esznek-isznak, ordítva „holvagyoznak” a mobiljukba, keresgélik a haverokat, akik persze húszpercnyi járásra vannak. Ilyen fegyelmezetlen hozzáállással viszont félő, hogy csak csippenteni lehet a programokból, a többi idő az A-ból B-bevaló haladással, illetve a sörért való sorbanállással telik el.
A zenei kínálat a szokásos módon heterogén. Mindjárt az első napon a londoni Oi-Va-Voi ünnepli tízéves fennállását a világzenei színpadon, az a zenekar, amely a tradicionális zenei nyelv és a kortárs klubzenék ötvözésében az elmúlt évek legnagyobb durranása volt. Még lemezük sem jelent meg, de már olyan rangú fesztiválokra kaptak meghívást, mint a Glastonbury és a Meltdown; debütáló albumuk pedig 2003-ban első helyen állt az európai világzenei rádiók sikerlistáján. És korántsem véletlenül, hiszen példamutató arányérzékkel szintetizálják a jiddis és a kelet-európai népzenéket a technóval, és a gyökerekkel éppúgy tisztában vannak, mint a mai széljárással. A nagyszínpadon első este az alternatív díva, Lily Allen énekel, másnap pedig a egyik legígéretesebb brit indie zenekart, a lendületes gitárpoppal hódító Ting Tingst láthatja a közönség, amelynek That’s Not My Name című kislemezéből több százezer példányt adtak el.
A csütörtöki nap számomra elsősorban Tricky koncertjét jelenti az A38-WAN2 színpadon. A Massive Attackban kezdő fekete próféta mára rég túllépett az „elkényelmesedett” trip-hop műfajon, és valami elgondolkodtató, izgalmas, körülhatárolhatatlan üzeneteket közvetít. Aki meghallgat egy Tricky-lemezt, soha többé nem szabadulhat attól az intenzív élménytől, ahol örök áldozatnak lenni jó. Tricky olyan, mint egy szimfonikus zenekar, amelyben a hangok hősiesen viselt büntetésekről, ragyogó szexuális kalandokról és egy beboruló érzékeny férfi vágyairól szólnak.
Igazából a világzenei színpadon lenne helye az ukrán Haydamaky zenekarnak, viszont különleges etnoska zenéjük olyannyira „működik” egész Európában, hogy a Sziget szervezői kockáztatnak, és a nagyszínpadra helyezik őket pénteken, igazi kelet-európai zenei ünnepetremélve.
Szintén péntek, de egy másik helyszín, a Burn Party Aréna. A Birdy Nam Nam nevű francia négyes művészetét nehéz szavakba foglalni. Négy srác négy lemezjátszót bűvöl, magyarul „szkreccselnek”. Olya ngyorsan mozog a kezük, hogy alig győzi az ember füllel és szemmel. A zene az utolsó basszusfutamig  ezekből a bakelitlemezekről leszedett hangokból és samplerekből áll össze, igazi posztmodern recikláció, amit hallunk. Drumand bass, rock, jazz, hip-hop, nem is szaporítom a szót, tessék megtekinteni a performansznak is beillő dolgot (itt:birdynamnam.com/videos).
Vasárnap a brit Coldcut duó lép fel a party arénában, amely az elektronikus zenék betörése óta etalonnak számít. Hidegvágásos technikájukkal a stílus széles skáláját kerítették be a hip-hoptól az elektronikus jazz-hangzásig. Független, kísérletező kiadójuk, a több klasszikussá vált lemezt is jegyző Ninja Tunes máig az egyik legjobban csengő név, egyben üdítő jelenség a szakmában, mivel távol tartják magukat a népszerű zenei fősodroktól, lándzsát törnek a zene szabadsága mellett, ódzkodnak a megcímkézéstől. ASzigeten ráadásul környezetvédőkként is bemutatkoznak: az alternatív energiák felhasználását népszerűsítő Energy Union európai turnéjának keretében speciális „oktató-nevelő” audiovizuális show-t kerekítenek, az energiatakarékosságra és éghajlatvédelemrekihegyezve. Csak helyszűke miatt nem részletezem most a Budapest Jazz Klub műsorát, legyen elég annyi, hogy a Free Style Chamber Orchestra, Barabás Lőrinc és barátai, a Balázs Elemér Group, sőt még a Zuboly is dzsesszt játszik csütörtök este. A jazz nagyágyúját, Al Di Meolát viszontnemitt,hanema fent említett Pécs 2010 színpadon lehet majd látni.
Szóval megéri egy kicsit előre tervezni, és térkép nélkül senki se induljon útnak. A többi programhelyszínről majd szépen, fokozatosan, a maga idejében…