Újoncok az élmezőnyben

A brit albumeladási lista élmezőnyét ismét újoncok uralják. Három fiatal, akiknek nagylemezei bemutatásakor minden sajtótermék feltünteti – a jelentőségükből kifolyólag – az inspirálók nevét, névsorát. Azon felül, hogy mindhármójukat az elmúlt években befutott sztárokhoz hasonlítják, egyikük albuma sem tökéletes, de mégsem lehet szó nélkül elmenni mellettük, még akkor sem, ha a környéken egyelőre ismeretlenek, és szinte biztosra vehető, hogy zenéjük nálunk a jövőben sem szerez jelentősebb rajongótábort. Elképzelhető, hogy Nyugat-Európában a következő időszak meghatározó előadói lesznek, ám az sem kizárt, hogy egylemezesként pillanatok alatt eltűnnek majd a zeneipar süllyesztőjében. Most bemutatjuk őket, és górcső alá vesszük korongjaikat.

Kate Nash: Made Of Bricks

A világhálón képtelenség olyan cikket találni a hosszabbak közül, amelyben ne az új Lily Allennek neveznék az 1987. július 6-án született londoni dalszerző-énekesnőt. Az elődhöz hasonlóan szemtelen, öntörvényű Kate mindössze másfél éve kezdett gitározni. Akárcsak Lilynek, neki is az internet indította el karrierjét, a felrakott dalait egyre többen töltötték le, s ennek köszönhetően kapott lemezszerződést. Ezt követően volt kis mélypont a pályafutásában, a különösebb visszhang nélkül maradt Caroline’s Victim és a Birds című dalokat felvonultató maxi CD-je után a másodikként kiadott Foundations című felvételét is sokáig ignorálták a brit kereskedelmi rádiók, de aztán beindult a szekér, és az utóbbi szerzemény a brit kislemezlista ezüstérmes pozíciójáig jutott. A tervezettnél két hónappal korábban megjelent, több silány töltelékdalt is tartalmazó albuma két hete a hazai eladási rangsor élén debütált. Lily Allennel ellentétben Kate lemezén a reggae-s és skás alapok helyett a zongorás-elektronikus alapok dominálnak, és a hangvétele is szomorúbb.

Newton Faulkner: Hand Built By Robots

Egy újabb melankolikus dalszerző-énekes, aki sehol sem volna, ha James Blunt 2005-ben és 2006-ban nem gyűri maga alá a világot a You‘re Beautiful című slágerével és a Back To Bedlam című albumával. Az 1985. január 11-én született Newton nem teljesen kezdő, két zenekarban is játszott már. Sikerét nagyrészt a konkurencia segítségének köszönheti – többször fellépett ugyanis a szintén Blunt követőiként feltűnt Paolo Nutini és James Morrison társaságában. Az akusztikus hangzásra épülő lemeze meglepetések nélküli, és többszöri meghallgatás után már igencsak idegesítő. Az ilyen melankolikus zenét csak a britek tudják értékelni. Az album húzódala a Massive Attack 1998-as Teardrop című slágerének átdolgozása, amely különálló felvételként is terjesztésre került, de csak online változatban. A brit kislemezlista 63. helyéig jutott.

Amy Macdonald: This Is The Life

Az 1987. augusztus 25-én született glasgow-i énekes-dalszerzőnő az ugyancsak skót KT Tunstall követője, zenéje szintén a folkból és indie rockból táplálkozik. Állítólag akkor döntött a zenélés mellett, miután elment Pete Doherty egykori zenekara, a The Libertines koncertjére. Hármójuk közül az ő lemeze kapja a legtöbb elismerést. Hangi adottságai alapján a The Cranberries-énekesnő, Dolores O’Riordanre emlékeztető lány tempós, változatos, szövegcentrikus korongjáról eddig két dal látott napvilágot maxi CD-n: a Poison Prince májusban a 136., a Mr Rock & Roll júliusban a 12. helyig vitte Nagy-Britanniában. (puha)