Új szelek a magyar szuvenírpiacon

EggMap

Parlamenti kupola formájú sapka, nádszívószál, Combino-sál, Szinyei Majálisát ábrázoló piknikpokróc. Egy alistáli származású, Budapesten élő testvérpár – Sátor Dénes és Sátor Tamás – kreatív, vagány ajándéktárgyakkal kínál alternatívát a turistáknak. Webshopjuk október végén indul, de már megelőzte a híre.

A szuvenírboltok tájainkon tele vannak giccses és haszontalan tárgyakkal. A betérők kénytelenek ebből a kínálatból választani. Hazavisznek egy bögrét folyóparttal és várral, népi hímzést imitáló terítőt, gyárilag festett falitányért. Miközben érzik, hogy ezek a tárgyak csak porfogónak jók.

A fiatal formatervező, Sátor Dénes nevét tavaly ismerhette meg ország-világ, amikor Budapest-térképes stresszlabdája elnyerte a Magyarország legkreatívabb projektje címet. Az EggMap nagyüzemi gyártása anyagiak hiányában még nem indult el, jelenleg egy EU-s pályázat eredményére várnak. Azért a többes szám, mert Dénes közgazdász bátyjával, Tamással együtt alapított céget. A tojástérkép kapcsán alaposabban szétnéztek a szuvenírpiacon, és amit ott láttak – illetve amit nem láttak – beindította a fantáziájukat.

„A Huncuts termékcsalád lényege, hogy a mai magyar kultúrából vágunk ki snitteket, szeleteket, és azokat új formában tálaljuk. A huncucc húsz terméket tartalmaz, célközönségként saját korosztályunkat lőttük be, de az elmúlt két hétben idősebbektől is kaptunk pozitív visszajelzéseket” – mondja Dénes, aki néhány szuvenírötlet születésének a körülményeit is megosztotta velünk. „Egyszer bementem egy étterembe, amelynek a falai tele voltak aggatva festett tányérokkal. A mai fiatalok nem biztos, hogy tudják, mi ennek az eredete. Hogy egykor faluhelyen ilyenekkel díszítették a konyhát. Így született a népművészeti frizbitányérunk. A tévékészülék tetejét díszítő terítő ötletét nagymamámtól hoztam a Csallóközből, de persze Magyarországon is divat volt. Mi képernyővédő formájában kínáljuk a csipketerítőt. A koviubi illatú légfrissítő ötletét is a nagymamámnak köszönhetem, tőle kaptunk egyszer egy üveggel, ami eltörött az autóban, leírhatatlan szagot eredményezve.”

Emiatt a megrázó élmény miatt Dénesék vélhetően nem fogják használni ezt a légfrissítőt, de igyekeztek olyan tárgyakat tervezni, amelyeknek ők is örülnének. „Huszonhat éves vagyok, számomra nyilván mást jelent a magyar kultúra, mint a szüleim, a nagyszüleim számára. Egy kicsit az is segített az ötletelésnél, hogy kívülről tudtam nézni a magyar szuveníreket, hiszen tizenkilenc éven át Szlovákiában éltem. Külső szemlélőként gyakran olyasmiket is észreveszek Budapesten, amiket az őslakosok már nem feltétlenül látnak. Például azt, hogy mennyire hozzánőtt a városhoz a 4-es, 6-os villamos, amely óriáshernyóként tekereg végig a körúton, egymástól nagyon különböző városrészeket érintve. Ezeken a járatokon sokféle ember kerül közös térbe, olyanok, akik egyébként nem találkoznának. Ha a turista felszáll egy ilyen villamosra, alaposan megismerheti a budapestieket.”

Minden Huncuts tárgy mellé jár egy ismertető is, mert aki kapja, nem biztos, hogy tudja, miért humoros az adott tárgy, például mit jelent a magyaroknak Szinyei Majálisa vagy a Gellért fürdő, amelynek impozáns nagymedencéje zuhanyfüggönyön köszön vissza.

Persze a turisták nem feltétlenül az interneten keresgélnek, ha Magyarországra érkeznek, ezért a Sátor testvérek szuvenírboltokkal, dizájnboltokkal is kapcsolatban vannak. Az a cél, hogy az utcákon sétálva az emberek belefussanak ezekbe a kreatív termékekbe.

„A fiatal Budapest-rajongóktól a különböző múzeumokon, iskolákon át egészen az állami rendezvényszervezőkig sokan megkerestek már minket. Lehet, hogy hamarosan a Budapestre érkező külföldi delegációknak is a mi huncuccainkat fogják osztogatni. Örülünk az előzetes érdeklődésnek, mert ez azt jelenti, hogy mások szerint is szükség van a kulturális jelenségeket új köntösben megmutató, a magyar gesztusokat autentikusan kommunikáló tárgyakra. Egy jó ajándéktárgynak szerintem az a feladata, hogy elmondjon valamit az itt élőkről. Az új kontextusba helyezés mellett az is fontos volt számunkra, hogy legyen humor a tárgyainkban. És persze nem árt, ha használati értékük is van.”

Sátor Dénestől azt is megtudtuk, hogy már terveznek egy szlovákiai, illetve egy jellegzetesen csallóközi termékcsaládot is. Jelenleg az ötletelés és a piackutatás zajlik. De van esély rá, hogy egyszer a siralmas kínálatú pozsonyi ajándékboltokban is lesznek olyan kreatív, humoros szuvenírek, amelyek jobban jellemzik a szlovák kultúrát és az itt élőket, mint a prágai plüss kisvakondok, a gipszből készült Čumil-szobrocskák vagy a bécsi Klimt-bögrék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?