Új kulturális központ nyílik

Pozsony |

<p>Jegyezzék meg jól ezt a jelet: ~ és képzeljék hozzá a Dunát, amely a régi „szlogen” szerint összeköt népeket és nemzeteket.</p>

A szlovák fővárosban mindeddig nem volt olyan kulturális helyszín, amely tudatosan felvállalta volna a különböző kultúrák és művészeti ágak közötti összekötő szerepet. Áprilistól lesz.

A valós igényt az is mutatja, hogy a Dunaj~ kulturális központ még meg sem nyílt, máris 850 rajongója van a Facebookon. Az áprilisi műsor már hetek óta kész, a kínálat pedig rendkívül izgalmas, ajánlom szíves figyelmükbe a www.kcdunaj.sk honlapot.

A központ érdekes helyen, a pozsonyi SZNF téri Dunaj divatáruház negyedik emeletén található, és a Nedbalova utcáról nyílik a bejárata. Az ötletgazdák elsődleges célja színes, multikulturális rendezvények megvalósítása, legyen szó zenéről, irodalomról, képzőművészetről, színházról vagy különféle társulások és egyesületek kulturális tevékenységéről.

Március 30-án, szerdán a francia Nouvelle Vague együttes exkluzív fellépésével indul a programkavalkád. Ez a szimpatikus zenekar azzal szerzett világhírt magának, hogy a nyolcvanas évek legjobb angolszász punk- és new wave-slágereit gondolja újra és ülteti át bossanova stílusba, elegáns akusztikus hangszereléssel, úgy, hogy az eredeti nyers vadság helyett inkább a hűvös visszafogottság és melankolikus elegancia a vezérelv. Ne feledjük, hogy a bossanova „új hullámot” jelent, ahogyan a zenakar neve is egyszerre idézi a hatvanas évek elejének formabontó francia filmjeit és a nyolcvanas évek könnyűzenéjének megújulását. Pozsonyba harmadszor jönnek, eddig egy szabadtéri fesztiválon, valamint a rádió koncerttermében léptek fel, ilyen izgalmas térben azonban vélhetően még nem fordultak meg. Jegyhez jutni a www.tixy.sk címen lehet annak, aki gyors. Ezúttal nem érdemes megkockáztatni a helyszíni jegyvásárlást, a nagyterem befogadóképessége ugyanis csupán négyszáz fő.

A ~ jelzés alatt rendezendő következő nagy esemény Marseille legjobb koncertbandája, a Watcha Clan fellépése lesz április 5-én. Erről a zenekarról egy külön figyelemfelkeltő tanulmányban áradozunk majd e hasábokon, ha itt lesz az ideje, mert rendkívül eredeti módon házasítottak néhány látszatra egymástól nagyon távol álló stílust, például a balkán dallamokat, a drum’n’basst és a reggae-zenét.

Az új kulturális központ ad otthont a Pozsonyi Kamaragitár fesztivál nyitó koncertjének is, amely esemény az elmúlt években komoly szakmai elismerést vívott ki, és nem mellesleg a szélesebb közönség gitárzenéről alkotott elképzeléseit is módosította.

A KC Dunaj~ egy egész emeletnyi kultúrát és kikapcsolódást biztosít majd, több mint 900 négyzetméteren, ráadásul terasszal is rendelkezik, amelyről impozáns kilátás nyílik az Óvárosra. A központ fokozatosan alakul ki és népesül be szervezetekkel, galéria, tánciskola, konferenciahelyiség, bár és designtermékek boltja is működik majd a helyszínen, amelynek arculata és tevékenysége a szlovák-magyar-zsidó-német kultúra alapjaira, illetve a multikulturalitás izgalmas lehetőségeire támaszkodik. Mivel az új közösségi hely több művészeti ág képviselői számára nyújthat bemutatkozási lehetőséget, elsődleges célcsoportjuk a fiatal felnőttek, vagyis a 23-40-es korosztály. Közülük is főleg azok a nyitott érdeklődők, akik nem a mainstream kultúrára kíváncsiak, hanem a rétegművészetekre.

Az ingatlant egy nemzetközi vállalat adta bérbe fenntartási költségért a Védcölöp Alapítványnak, amely különböző civil szervezetek számára adja „albérletbe” az egyes részterületeket. Sokéves tapasztalataik szerint egy ilyen alkotóház akkor életképes, akkor tud meghatározó lenni a város kulturális életében, ha a művészeti programokon túl helyszínt biztosít a találkozás lehetőségére, közösségi létezés különböző szintű és témájú kérdéseinek megvitatására is. A tervek szerint egy úgynevezett inkubátorház jön létre, amely hasonló filozófiát képviselő kulturális szervezeteket és művészeti csoportosulásokat fog össze. Ezek csökkenthetik saját költségeiket, inspirálhatják egymást, egyben segíthetik a helyszín működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?