<p>Minden úgy lesz, mint az előző években: naponta két színpadon 4-4 előadó, illetve együttes. Nagy nevek és ismeretlen, kezdő előadók s bizonyára népes, zenére éhes közönség. Csak a helyszín más, bár légvonalban nincs nagyon távol a közkedvelt, hírhedté vált „pekács”, vagyis a Művelődési és Pihenőparktól.</p>
Új helyszín, régi lelkesedés
Az épület körüli huzavona és bizonytalanság miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy idén e közkedvelt fesztivál az Incheba külön e célra kialakított termeiben zajlik majd. Annak idején, 1975-ben, amikor néhány lelkes zenekedvelő fiatal elhatározta, hogy megszervezi az akkor még igencsak kisebbséginek számító, a hivatalos szervek által épphogy megtűrt műfaj seregszemléjét, bizonyára maguk sem gondolták, hogy ilyen életképes fesztivált indítanak útjára. Már a második évfolyamba bekapcsolódott a PKO (a koncertek több helyszínen zajlottak párhuzamosan), amely aztán kizárólagos otthonává vált a dzsessz legnagyobb hazai seregszemléjének. Viszonylag gyorsan beszálltak a legnagyobb médiák: a Szlovák Rádió 1976-tól rögzítette a produkciókat, a Csehszlovák Televízió 1983-tól volt jelen. Voltak olyan évfolyamok, amikor élő előadásokat láthatott a tévénéző, s megjelentek gyűjteményes nagylemezek is a résztvevők produkciójával.
A dzsessznapoknak a PKO-ban különleges hangulata volt, amit nehéz lesz megőrizni. Bár a szervezők azt ígérik, hogy különleges helyszínt különítenek el, amivel sikerül a rendezvény familiáris hangulatát konzerválni. Majd meglátjuk, a puding próbája az evés.
A „B” színpad az idén is a fiatal tehetségeknek nyújt teret a „Pódium mladých talentov dobrej hudby Nadácie SPP” jelszó jegyében. A fiatal előadók seregéből kitűnik egy kettős, Andrea Bučková & Mária Kmeťová, főleg felállásuk (hárfa-ének) ígér különleges élményt.
A fő színpadon már első nap, pénteken igazi nagy név mutatkozik be, a kubai illetőségű Chucho Valdés és együttese az Afro-Cuban Messengers. A remek zongorista, hangszerelő Chucho Valdés a mai kubai és egyben a latin zene legnagyobb egyénisége. A ma hetvenéves művészt hatszor díjazták Grammy-díjal, az elsőt még 1978-ban kapta, amikor a legendás Irakere együttesével elindult a karrierje.
Raul Midón egy másik ász a pénteki kínálatból. A mexikói származású, az USA-ban élő világtalan énekest a 21. század Stevie Wonderének is nevezik, s nem csak azért, mert a I Just Called to Say I Love You feldolgozásával világsikert aratott. Nagyon szuggesztív előadó, az ének mellett néhány hangszert is hűen imitál. Az idei rendezvény csúcsának ígérkezik a fellépése.
A fesztivál az eddigiekhez képest talán még inkább a tengerentúli előadókra épül. Ebből, csak látszólag „lóg ki” a lengyel Grazyna Auguscik. Az énekesnő ugyanis Chicagóban él, ez idáig 14 albumot jelentetett meg, ebből hét jutott el az amerikai és kanadai listák élére. Stílusa behatárolhatatlan, méltatói, jobb híján, a világzene címkéjével szokták illetni.
Csak áttételesen van köze az USA-hoz a szombati nyitóprodukciónak (Matúš Jakabčic CZ-SK Big Band). Például az, hogy maga Jakabčic a híres Berklee dzsessziskolán tanult. Meg hát maga a big band-muzsika is az amerikai kultúrában fogant. Szlovák-cseh együttesnek hirdetik, de ennél nemzetközibb, hiszen tagja lesz az osztrák veterán szaxis Harry Sokal, sőt magyar tagjai is vannak (Gráf Ádám és Subicz Gábor trombitások).
Valódi tenegentúli muzsikával jön Curtis Stigler és Nicholas Payton. Az előbbi énekelt swingel elegyíti szaxofonjátékát, az utóbbi pedig a Louis Armstrong féle New Orleans-i trombita zenét hozza korszerű változatban. Szombaton fellép még egy másik kubai zongorista, Harold Lóopez-Nussa. A fiatal előadót épp Chucho Valdes utódjának tartják…
A fesztivál (kommersz) csúcspontja minden bizonnyal az Earth, Wind & Fire Experience funk együttes produkciója lesz. Az együttes manapság fiatal tagsággal működik AlMcKay gitáros vezetésével. Vasárnap fellép még egy újabb zongorista, Robert Glasper, honnan máshonnan, mint az USA-ból, ahonnét egy másik dzsessz- nagyágyú is érkezik: Randy Brecker. Ő a hazai AMC Trio vendégeként lép színpadra.
S végül a magyar felhozatal: a fiatal szaxofonos Tóth Viktor experimentális jazzt játszik, ezúttal olyan társakkal, mint az Európa-szerte ismert hegedűs, Jávorka Ádám és a kiváló szaxofonos, Dresh Mihály.
Strieženec Sándor
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.