Új dimenziókba emelték a néptáncot

Pozsony |

<p>Mélységes mély a népművészet múltjának kútja – talán így parafrazálhatnánk Thomas Mann híres mondatát. Sőt, nemcsak mély, hanem csodálatos kincseket őriz, amelyeket vétek lenne feledésbe merülni hagyni. Erről győződhettünk meg újra az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes új műsorának, a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára című, Bartók Béla (népzenegyűjtői munkássága) előtt is tisztelgő produkciójának bemutatóján hétfőn este Pozsonyban.</p>

Hégli Dusán, az együttes művészeti vezetője (és segítői) olyan előadást álmodott színpadra, amely az előző, Felföldi levelek című koreográfia folytatásának is tekinthető. (Bartók Béla személye és munkássága abban is hangsúlyos szerepet kapott.) A Felföldi levelekkel magasra tette a mércét az Ifjú Szivek, s bizonyos értelemben azt is illusztrálta, milyen módon, formában lehet/érdemes évszázados népi kincseket úgy bemutatni, hogy az a 21. század emberéhez korszerűen szóljon, hogy megérintse a lelkét.

Akkor bizonyára sokakban felmerült a kérdés, túlszárnyalható-e a Felföldi levelek nívója. A hétfő esti bemutató bizonyította: de még mennyire! Mert ami a színpadon látható volt, az képes volt másfél órán keresztül a székbe szögezni, szórakoztatni, lenyűgözni, megborzongatni, megmosolyogtatni, elandalítani – és elgondolkodtatni. Az Ifjú Szivek ismét olyasvalamivel állt elő, amivel a néptáncművészetet új dimenziókba emelheti. A Bartók műveire, gyűjtéseire épülő műsorban a táncosok (mondhatnánk: immár hagyományosan) fantasztikus teljesítménnyel kápráztatták el a nézőket, s mindezekkel a koreográfiákkal szervesen egybeépülnek a háttérben vetített képek, filmfelvételek, valamint a megszólaló Bartók-korabeli hangfelvételek. A táncosok produkciója és az audiovizuális elemek egymásnak felelgetnek – kiegészítik, erősítik egymást, s multimediális, izgalmas, pazar látványossággá varázsolják a műsort.

A Heineken Tower Stage színpadán megelevenedő képi, zenei világ elementáris erővel hat – nem csupán Bartók Béla méltán elismert népzenekutatói és -gyűjtői munkásságát hozza a lehető legközelebb a nézőhöz, hanem arról is meggyőz bennünket, hogy néptáncosnak lenni a legjobb dolgok egyike a világon. (Az előadást értékelő hosszabb írást lapunk szombati számában olvashatják.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?