Túlélési stratégia és halálkomoly játék

Komárom. Drexler báró kastélyában egy maroknyi ember – többnyire katonaszökevény - kísérletezik a puszta túléléssel, olykor erkölcsileg megkérdőjelezhető áron is.

Manőver a spájzban...Dömötör Ede felvételeKomárom. Drexler báró kastélyában egy maroknyi ember – többnyire katonaszökevény - kísérletezik a puszta túléléssel, olykor erkölcsileg megkérdőjelezhető áron is. Az időpont: a második világháború utolsó fázisa, néhány nappal a dicsőséges felszabadulás előtt, a helyszín: Magyarország, a történelmi átjáróház, amelyen hol német, hol orosz, hol nyilas csapatok masíroznak keresztül.

A komáromi Jókai Színház társulata holnap este mutatja be A Tizedes meg a többiek című „vidám történelmi jelmezbált két részben”. Dobozi Imre azonos című regényéből 1965-ben Keleti Márton rendezésében nagy sikerű, a magyar filmtörténet klasszikus remekei közé tartozó film készült, melyben többek között Sinkovits Imre, Darvas Iván és Major Tamás nyújtott felejthetetlen alakítást (olyannyira felejthetetlent, hogy Sinkovits Imrét elhunytakor is a „halhatatlan tizedesként” aposztrofálták a leggyakrabban). A filmnek köszönhetően vált közismert szállóigévé, hogy az oroszok már a spájzban vannak, s a Keleti-rendezésnek köszönhető az is, hogy Molnár Ferenc tizedes, Gálfy Eduárd zászlós, Albert főkomornyik figurája és magatartása egy ország rejtett politikai meggyőződésével találkozhatott.

A komáromi bemutatóra Pinczés István, az előadás rendezője új színpadi adaptációt készített, mely némileg különbözik mind az irodalmi alapanyagtól, mind a filmes feldolgozástól. Az előadás központi kérdése az átöltözés: az újabb és újabb (angyal)bőr felöltése és levedlése egyrészt mint túlélési stratégia, mint halálkomoly játék, másrészt pedig mint alkalmazkodás az ordas idők ordastörvényeihez, illetve ezek kihasználása.

A Jókai Színház előadásában a tizedest Benkő Géza, Gálfy Eduárdot Boráros Imre, Albert főkomornyikot Ropog József alakítja, a további szerepekben Lucskay Róbertet, Németh Istvánt, Tóth Attilát, Ollé Eriket, Bernáth Tamást, Pőthe Istvánt, Mokos Attilát, Oszlík Pétert, Nagy Lászlót, Siposs Jánost és Mák Ildikót láthatják a nézők a holnap esti bemutatón. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?