Tőzsér Árpád 80 éves lesz

A magyar határhoz közeli Gömörpéterfalán (Petrovce) született. Apja mesterember, asztalos és gépész volt, anyja juhászok leszármazottja. Általános iskolás kora óta meghatározó élménye, mindennapi tevékenysége az írás. Mint minden kiskamasz, ő is naplóírással kezdte, a műfajt kitűnő stílusgyakorlatnak tartotta. Tizenéves kora óta ír verseket, az elsők 1952-ben jelentek meg szlovákiai magyar lapokban. A komáromi magyar gimnáziumban érettségizett 1954-ben, 1956-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-szlovák szakának hallgatója lett. Életének ebben az időszakában a magyar népi irodalom, elsősorban Illyés Gyula és Veres Péter voltak rá hatással, de igazi mesterének, példaképének József Attilát tartja. Főiskolás korában több versével szerepelt a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológiában, ő lett az ekkor induló fiatal nemzedék meghatározó alakja. 1960-ban lediplomázott, két év katonáskodás után a Hét című folyóirat munkatársa, majd szerkesztője lett. 1963-ban jelent meg első verseskötete Mogorva csillag címmel. 1965-ben csatlakozott az Irodalmi Szemle szerkesztőségéhez, amelynek hat éven át volt munkatársa. Érdeklődése ekkoriban a cseh és lengyel avantgárd költészet felé fordult, műfordítással is foglalkozni kezdett, lengyel, cseh és orosz költőket ültetett át magyarra. A fiatalság körében irodalomszervező tevékenységet folytatott, közvetítette számukra a jugoszláviai Új Symposion és a párizsi Magyar Műhely iskolájának eredményeit, továbbá az avantgárd szellemiség jegyében összeállította és sajtó alá rendezte a fiatalok antológiáját, amely Egyszemű éjszaka címmel jelent meg 1970-ben. 1971 és 1976 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tanszékén régi magyar irodalmat és irodalomtörténetet tanított. 1976-tól ismét Pozsonyban élt, a Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi részlegének főszerkesztője volt. Itt jelentek meg esszé- és verseskötetei, műfordításai és irodalomtörténeti tanulmányai is. Az 1989-es "bársonyos forradalom" eseményeiben nem vett részt, de irodalmi jegyzetekben, publicisztikáiban foglalkozott az eseményekkel. 1991-ben a pozsonyi Comenius Tudományegyetem adjunktusa lett, régi magyar irodalmat tanított, emellett 1992 és 1996 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1998-1999-ben pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke is volt. 2002-ben nyugdíjba vonult, ezt követően a Madách-Posonium Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. Irodalmi pályakezdését a tájélmény, a történelemhez és a hagyományokhoz kapcsolódó erkölcsi elkötelezettség, az Adyra emlékeztető indulatos, felfokozott hangvétel jellemzi. Későbbi költészete letisztult, az illyési józan tárgyilagosság ösztönzését hasznosítja, gazdag képiség és a klasszikus versformák használata jellemzi. Intellektuális költő, de lírájában fellelhető az újító, kísérletező szándék is. Irodalomelméleti tanulmányaiban elsősorban az irodalom autonómiájára irányítja a figyelmet. Verseskötetei közül kiemelkedik a Genezis, az Adalékok a Nyolcadik színhez, a Történetek Mittel úrról, a Leviticus, a Finnegan halála, a Léggyökerek, a Félnóta című kötet, tanulmány- és esszékötetei közül pedig a Szavak barlangjában, a Régi költők, a Pozsonyi Páholy és a Milétoszi kumisz. Drámáiból Faustus Prágában címmel jelent meg kötet, Szent Antal disznaja, valamint Érzékek csőcseléke címmel naplóit adta közre. Tőzsér Árpád munkásságát Magyarországon és külföldön is több rangos kitüntetéssel ismerték el: háromszor kapott Madách Imre-díjat, 1993-ban József Attila-díjat és a Szlovák Írószövetség díját, 1996-ban a Magyar Köztársasági érdemrend kiskeresztjét és Déry Tibor-díjat, 1996-ban és 2005-ben az Év Könyve díjat, 1997-ben Ady Endre-, 2002-ben Füst Milán-díjat. 2004-ben Kossuth-díjjal jutalmazták "költői, szépírói és elméleti munkásságáért, szerkesztői tevékenységéért, amely nagyon lényeges szerepet játszik a szlovákiai magyar irodalom fejlődésében". 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.