Törvényt módosítottak a BTS fiúcsapat miatt

ll

A dél-koreai országgyűlés módosította a kötelező sor-katonai szolgálatra vonatkozó törvényt a BTS fiúcsapat kedvéért. A popzene történetében először fordult elő, hogy egy zenekar vagy előadó közvetlen hatással lett volna országa törvényhozására. Máris megmagyarázzuk, miért sikerülhetett ez a manőver.

A BTS jelenleg a világ legnépszerűbb fiúcsapata. Nemcsak a némiképp degradáló K-pop kategóriából sikerült kitörniük: nyertek egy csomó nemzetközi zenei díjat (nem soroljuk), felszólaltak az ENSZ-ben, három albumuk egyszerre szerepelt a Billboard-listán (ez legutóbb a Beatlesnek sikerült), első angol nyelvű daluk, a Dynamite pedig idén nézettségi rekordot döntött a YouTube-on (101 millió megtekintés 24 óra alatt). 

A gondosan összeválogatott, remekül táncoló, és az átlagosnál egy fokkal jobban éneklő hét fiú hét év alatt nemcsak az őket futtató céget (Big Hit Entertainment) tette rendkívül nyereségessé, sőt tőzsdei tényezővé, hanem Dél-Koreát is gazdagították „művészetükkel”. Az ottani kulturális minisztérium adatai szerint 1,5 milliárd dollárral járultak hozzá az ország gazdaságához a turizmus élénkítésével és a csapathoz kapcsolódó termékekkel. Amíg szabadon lehetett utazni, a külföldi turisták mintegy 30 százaléka kifejezetten azért érkezett az országba, hogy élőben láthassa kedvenceit, vagy szervezett kirándulások keretében felkeresse azokat a helyeket, ahol a srácok felnőttek. 

Komoly bevételkiesést jelentene tehát, ha a BTS feloszlana, vagy szüneteltetni kényszerülne működését. Dél-Koreában kötelező a 18 hónapos katonai szolgálat, amelyet tetszőleges időpontban, de legkésőbb 28 éves korban meg kell kezdeni. A BTS legidősebb tagja, Jin (azaz Kim Seok-Jin) pár napja múlt 28 éves, azaz a régi törvény értelmében év végéig jelentkeznie kellett volna katonai szolgálatra. Hasonló sors várt volna a többi tagra is a következő öt évben. A rajongók régóta követelték a kivételt kedvenceik számára, és a politikusok is egyre inkább hajlottak a változtatásra. 

A napokban megszavazott törvénymódosítás értelmében azok, akik munkájukkal öregbítik az ország nemzetközi hírnevét, két évvel később, azaz 30 éves korukig kezdhetik el katonai szolgálatukat. A BTS egyértelműen beleesik ebbe a kategóriába. Legújabb, sorrendben kilencedik albumuk november végén jelent meg Be címmel, kilenc hónappal az előző, Map of the Soul: 7 után. 

A fiúk hadkötelezettségének kérdése parázs vitát váltott ki az országban. A legtöbben azzal érveltek, hogy a BTS sikere szemmel látható eredményeket jelent a koreai gazdaság számára, mások szerint viszont ez a kivételezés igazságtalan. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?