„Több lábon kell állnunk”

Szabó Zsolt Tschöppy közel öt évig volt a Halott Pénz zenekar turnémenedzsere, és lassan tíz éve dolgozik színpadmesterként a legnagyobb magyarországi fesztiválokon. Őt kérdeztük.

Idén a legtöbb kulturális rendezvény elmarad. Mivel foglalkozik mostanság?
Januártól márciusig volt néhány kisebb munkám, utána megszűntek azok a lehetőségek, ahol dolgozhattam volna. Amikor megjelent a rendelet, hogy nem lehet koncerteket tartani, gyorsan kellett döntenem. Egy hipermarketnél helyezkedtem el sofőrként, a rendeléseket szállítom ki a vevőknek. Elvállaltam, nem volt más opció. Most ebből élek. Néha pedig online előadásokat tartok arról, hogy miből áll a színpadmester munkája.

Gondolom, a zenei háttéremberek jelentős csoportja vesztette el a megélhetését.
Az egyéni vállalkozók közül szinte mindenki. A szolgáltató cégeknél dolgozó kollégák is ugyanígy jártak, bár néhány munkáltató adott fizetést a tartalékaiból. A legtöbb fesztiválnak nincs – és nem is kell, hogy legyen – saját színpada, bútora, hang- és fénytechnikája. Ezeket szolgáltató cégektől bérlik, rájuk bízzák a helyszín megépítését, az infrastruktúrát. Jellemzően néhány hétre szóló megbízások ezek, viszont sok van belőlük a fő szezonban. A fesztiválok a szolgáltatókkal és velünk projektekre szerződnek. Továbbra is számítanak ránk, csak jelenleg nem tudnak munkát biztosítani. Egy teljes iparágat nulláztak le azzal, hogy nem lehetett kulturális rendezvényeket tartani. Ez közegészségügyileg jó döntés volt, csak közben harminc-negyvenezer ember megélhetése szűnt meg egyik pillanatról a másikra.

Nagy visszhangja volt annak, hogy az Artisjustól több zenész kapott egyszeri anyagi támogatást. Önök kimaradtak ebből a körből. Ezek szerint nem a legmegfelelőbb helyre ment a segítség?
Az Artisjus, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület abból a pénzből gazdálkodik, amit a lejátszások után kap olyan helyekről, ahol zenés szolgáltatás működik. Kérdésfelvetés szintjén el lehet beszélgetni arról, hogy ebből támogathatók-e szociális alapon a zenei háttérmunkások is, de az a dalszerzők pénze, őket illeti meg, ők döntenek arról, mire költsenek belőle. És ez így van jól. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület is hasonlóan működik. A fellépések után jogdíjat kap, s abból fizet az előadóknak. A háttérmunkásoknak nincs jogvédő irodájuk vagy szakszervezetük. Az hosszabb beszélgetést igényelne, hogy miért nincs. Két DJ, Lotfi Begi és Andro szervezett gyűjtést a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal, kifejezetten a háttérmunkások részére. Hatmillió forint gyűlt össze. Egyéni vállalkozóként pedig augusztusig mentesültünk az adófizetés alól.

A járvány lecsengőben van, beindult az élet. Most hogyan látja a jövőjét?
Nem vagyok túlzottan optimista, nagyon képlékeny az egész. Nem tudni, mi lesz holnap, mennyire fog terjedni a vírus. Magyarországon augusztus 15-e után elvileg lehet tömegrendezvényeket is tartani, bár ez az információ hivatalosan még sehol sem jelent meg. Most mindenki belevetette magát a munkába, a szervezésbe, de nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek meg is valósulnak. Ha igen, dömping lesz kulturális rendezvényekből. De vajon lesz-e közönségük? A minap beszélgettem kollégákkal, és arra jutottunk, hogy most felesleges számolgatni, az év végén kell mérleget vonni. Mert egyik napról a másikra is változhat a helyzet. Ha lesz második hullám, bizonyára megint le lesznek állítva a koncertek, a rendezvények. Bármikor jöhet ilyen bejelentés. Szörnyű ez a bizonytalanság. Rá kellett döbbennünk arra, hogy tulajdonképpen egy tollvonással megszüntethető a szakmánk.

Kacérkodik esetleg a pályaelhagyás gondolatával?
Azt tervezem, hogy visszatérek. Ahogy hallom, sokan búcsút intenek a szakmának, amely alapból ciklikus, tehát nyáron rengeteg a munka, télen meg sokszor szinte semmi. Egy bizonyos szint alatt nem lehet csak a koncertiparra támaszkodni. Több lábon kell állnunk. Akik mérlegre teszik a szabadúszó munkavállalás előnyeit és hátrányait, közülük legtöbben a kevesebb pénzt ígérő, de állandó megélhetést biztosító munkahelyet fogják választani.

Azt ugye elmondhatjuk, hogy ezután semmi sem lesz olyan, mint eddig?
Biztosan. Sok ember vágyik vissza a fesztiválokra. De jó néhányan elvesztették a bevételi forrásaikat, nem az lesz az első, hogy megvegyenek egy több tízezer forintos bérletet. Az is kérdés, mennyire lesz bátor a közönség, mert egy rendezvény gyorsan gócponttá tud válni, ha a résztvevők között fertőzött van. A kereslet tehát vélhetően megcsappan, és a bizalmat is nehéz lesz visszaszerezni. Ha minden pozitívan alakul, akkor is el kell telnie egy évnek ahhoz, hogy normalizálódjon a helyzet. A kérdés tehát az, hogy a jövő évi fesztiválszezon menthető-e.

Dühös valakire?
Dühös nem vagyok. Csak sok mindent nem értek. De ez a járványtól független, évek óta így van… Most az a legfontosabb, hogy mihamarabb legyen vakcina. Ez a vírus nem fog magától eltűnni, s amíg itt van, addig a bizonytalanság is velünk lesz. A félelmet kell száműznünk az életünkből. Hogy végre önfeledten állhassunk a színpad mellett. Vagy előtte és rajta.