Tíz színmű érkezett

Komárom. A közelmúltban lezárult a Dráma 50 című jeligés pályázat, melyet a komáromi Jókai Színház hirdetett meg a Magyar Területi Színház megalakulásának fél évszázados jubileuma tiszteletére. A felhívás szerint szlovákiai magyar szerzők küldhették be eredeti, magyar nyelven írt színműveiket.

Komárom. A közelmúltban lezárult a Dráma 50 című jeligés pályázat, melyet a komáromi Jókai Színház hirdetett meg a Magyar Területi Színház megalakulásának fél évszázados jubileuma tiszteletére. A felhívás szerint szlovákiai magyar szerzők küldhették be eredeti, magyar nyelven írt színműveiket. A kiíró stiláris, műfaji vagy szigorúbb tematikai megkötésekkel nem élt, pusztán annyiban szűkítette a kört, hogy kívánatosnak tartotta: a beküldött művek „alapgondolata a nemzetiségi létben élő egyén és közösség önazonosság-tudatának megőrzése, az ember szerepe, helye, értéke, értékvesztése a XXI. század társadalmában” legyen. (Hazai magyar szerző művével egyébként utoljára 1993-ban találkozhattunk Komáromban, akkor Mészáros László Klapka című, egy hasonló pályázaton díjat nyert drámáját mutatták be a Bástya Színházban.)

A felhívásra beérkezett tíz pályamunkát e hónap végéig értékeli a zsűri, melyet Kiss Péntek József komáromi színigazgató, Telihay Péter, a Jókai Színház művészeti vezetője-főrendezője, Varga Emese dramaturg, Nánay István színikritikus, valamint Tóth László publicista alkot. A bírálóbizottság három díjat ítélhet oda, melyek összege ötven-, harmincöt- és huszonötezer korona.

Mint azt a színház dramaturgja, a döntést hozó testület tagja, Varga Emese előzetesen elmondta, a beérkezett színművek között vannak történelmi témájú alkotások, valamint olyanok, amelyek az 1989-es rendszerváltás utáni nagy hazai valóságból vett szituációra építenek, továbbá akad a pályamunkák között verses dráma is. Hozzátette: néhány mű esetében mérlegelhető annak színpadra állítása is, így aztán nem kizárt, hogy két-három éven belül valamelyik díjazott alkotással a világot jelentő deszkákon találkozhatunk.

Addig azonban be kell érnünk Kacsóh Pongrác daljátékával, a János vitézzel, melyet az ünnepi évad második bemutatójaként november 22-én visz színre a komáromi Jókai Színház társulata. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?