Tíz napon át kétezer program a Művészetek Völgyében

Művészetek Völgye

Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 22. és 31. között várja idén a látogatókat, negyven fesztiválhelyszínnel és több mint kétezer programmal. A magyar könnyűzene szinte összes fontos szereplője fellép majd, de színházi bemutatóval, irodalommal, újcirkusszal, sőt operával is találkozhatnak a látogatók az idei Völgyben. A kínálatból szemlézünk.

A fesztiválnak, melynek ez már a 31. kiadása lesz idén, három település ad otthont: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend.

A Kapolcson felállított Panoráma Színpadon adnak koncertet a magyar könnyűzene legfontosabbjai, többek között a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Csík zenekar, a Budapest Bár, a 30Y és a Szabó Balázs Bandája, míg Dés László vendégeivel érkezik, a Parno Graszt pedig itt ünnepli 30. születésnapját. A Kőbánya Udvarban a rocklegendáké és a fiatal tehetségeké lesz a főszerep, itt játszik majd a Klasszik Lasszó, a Kiscsillag, a Sorbonne Sexual, a Fran Palermo és a Mattset is. A Harcsa Veronika Udvarban a magyar jazz képviselőitől kezdve, a világzenében otthonosan mozgó, valamint kreatív, izgalmas produkciók is helyet kapnak, úgy mint a Modern Art Orchestra, Ben T Kadar és a Mörk előadása is. Szintén jazz szól majd a Muflon Jazz Udvarban, míg a kapolcsi római katolikus templom a Völgykomolyzene otthona lesz, a Papageno Klasszik a klasszikus zene és opera nyári színhelyeként minden nap egy-egy újabb zeneszerzőt mutat be vigántpetendi bázisán, a taliándörögdi Világzenei Udvar pedig olyan előadókat sorakoztat majd fel a műfajból, mint Palya Bea vagy a Kerekes Band.

A fesztivál több helyszínen is kapcsolódik az 50 éves táncházmozgalomhoz. A Hagyományok Háza FolkUdvarban az elmúlt öt évtized nagyjai közül fellép Berecz András, Sebestyén Márta, a Vujicsics együttes, Petrás Mária is, Erdélyből érkezik Hideg Anna ördöngösfüzesi mesemondó és Varga Erzsébet kalotaszegi bujkakészítő.

A fesztivál idén harmadjára hirdette meg azt a pályázatot, amelyben arra invitálták a zeneszerzőket, hogy álmodjanak filmzenét régi magyar némafilmekhez. A nyertesek a fesztiválon teljes hosszában adhatják elő szerzeményeiket a látogatók számára, megidézve a régi mozik hangulatát, amikor a vetítés mellett élőben játszották a zenészek a dallamot. A fesztiválon évek óta fontos szerepet töltenek be a színház és a társművészetek, és tavaly debütált a Völgy első saját darabja. A hagyomány folytatódik és az idei évben a Mr. és Mrs. (Duetts) című előadás elevenedik meg, mely egy kétszereplősre, de összesen 10 szerepre íródott darab, melynek premierje a Völgy nyitónapján lesz látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?