Tiltakozásul lemondott funkciójáról Novák „Tata”

lkk
Budapest |

A Kossuth-díjas magyar koreográfus, rendező és etnográfus, Novák Ferenc lemondott a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnökségi tagságáról, így tiltakozva a független társulatok kivéreztetése ellen.

A magyar néptánc díjakkal elhalmozott, legendás alakja, akit a szakmán belül mindenki Tatának hív, levélben közölte döntését a szövetséggel. Felháborítónak tartja, hogy a független társulatok nagy része az úgynevezett többlettámogatásból vagy semmit, vagy elenyészően kis összeget kapott, ez pedig több nemzetközileg is elismert társulatot tett működésképtelenné, jeles alkotók munkásságát nullázta le.

A 92 éves Novák Ferenc kifejti hogy az elmúlt években a szövetség elnöksége teljesen tehetetlen volt, és minden jel szerint a májusban megválasztott új vezetés sem fog meghallgatásra találni az illetékeseknél, mert nincs olyan kompetens személy, aki szóba állna velük. Az Indexhez eljutott levélben a művész így fogalmaz: „Az, hogy a függetlenek vagy semmit, vagy megalázó kolduspénzt kaptak, feltehetőleg a végtelenül káros kultúrharc eredménye ”. Majd így folytatja: „A mindenkori kulturális kormányzat vagy annak megmondóemberei nem mondhatnak le a független magyar táncszakmáról, akkor sem, ha némely formációt vagy alkotót másképp gondolkodónak bélyegeznek”. Novák Ferenc ebben a helyzetben semmilyen esélyt nem lát arra, hogy szeretetett szakmájáért és kollégáiért bármit tudna tenni.

A független társulatok soha nem tapasztaltak még ilyen mértékű aránytalanságot és káoszt, mint az előadó-művészeti szervezetek 2023. évi – több hónapos csúszással megszületett – támogatási listáját böngészve, amelyből nem világos, hogy ki miért kapott több tízmillió vagy éppen nulla forintot további működésére. Igazán jól a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság vonzáskörébe tartozó színházak jártak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?