Tévelygő bringások

A Bringások alkotói azzal invitálják a moziba a közön-séget, hogy a mai, internet-függő tinédzserekről szóló filmjük olyan típusú vígjáték, amely korosztálytól függetle-nül ajánlható mindazoknak, akik szeretik a természetet és a kerékpározást. És akik hisznek a szerelem erejében.

Csehországban, úgy tűnik, jó páran vannak ilyenek: a bemutató utáni első hétvégén csaknem 50 ezren nézték meg a Bringásokat. Valószínűleg abban reménykedtek, hogy valami hasonlót kapnak, mint amit a Snowboardosok nyújtott. Nem igazán: itt már az indító képsor riasztó közönségessége mellbevágó, és elgondolkoztat, tényleg ezt kell-e lökni minden korosztálynak (de minden bizonnyal inkább a tinik a célközönség). A rekkenő nyárban besötétített szobában megszállottan okostelefonozó David (Adam Mišík) náthával küzd, s a használt papír zsebkendőket halomba hullatja maga mellé (allergiás, gondolnánk, de nem, a poén kedvéért taknyos). A fiúra rányit az apja, aki a halomnyi zsepit látva közli, nem helyesen csinálja azt, amit egy kiskamasz szokott egyedül a szobája mélyén megbújva (nevén nevezi a dolgokat, nem ilyen finoman fogalmaz), nem játékfiguráktól „ihletve” kell azt csinálni. Felvilágosítja, milyen felnőtt filmeket nézegessen. Mi van, ez komoly? – hökken meg a kifinomultabb ízlésű néző. Kiderül, a perverzió az egyik melléktéma: az apa a légikisasszonyos videókra indul be. Egy másik felnőtt – aki pofátlanul és skrupulusok nélkül dörgölődzik a nőkhöz, meg fogdossa őket – a tinilányok használt zoknijára izgul be. És ez még nem minden: az aratógép részeg sofőrjét, a gusztustalanság netovábbját ne is említsük, és mást se! Bizonyára van vevő erre a fajta arcpirító, alantas humorra is. Arra, amelyik a melegek és a más bőrszínűek kontójára humorizál (Irča, a színes bőrű lány is a poén kedvéért babrál a biciklilánccal, hogy olajos kezét dörzsölgetve csattanóként közölhesse, nem akar lemenni róla a fekete).

A téma, amit a film érint, jó, és kell vele foglalkozni; megmutatni, igen, felnőtt egy nemzedék, amely jobban eligazodik a virtuális világban, mint a valósban. Három okostelefon-függő srác hosszas rábeszélésre kétszáz kilométeres kerékpártúrára indul egy felnőtt nő (egyikük mostohája) vezetésével, hogy megtapasztalják, milyen szépségeket nyújt a természet, és hogyan kell kapcsolatokat kialakítani lányokkal élőben. A biciklitúra legelején a fiúk útját bringázó lányok csapata keresztezi – a nőkben csak a trófeát látó, faragatlan edző vezeti őket. Addig tekernek, addig kerekeznek – immár vegyesen – a gyönyörű cseh fennsíkon (remek légi felvételek emelnek néha a bágyadt hangulaton), míg a csúcsra felérve keresztbe-kasul egymásba gabalyodnak (fiúk lányokba, lányok fiúkba, lányok lányokba, fehér feketébe, mostohafiú mostohájába). A film váza tükröt tart a fiataloknak, hogy felmérhessék, min tudnának változtatni, mi az, amit az okostelefon-függőség miatt nem használnak ki és nem élveznek az életből. E vázat kellett volna szellemes fordulatokkal, eredeti ötletekre épülő akciókkal felizmosítani. És érdemes lett volna jobban kiélezni a filmen végighúzódó, kuszán odakent másik vonalat, amelyből azt kellene megértenünk, hogy a kamaszhősök őseit, az előző generációt sem lehet példaként kiemelni, mert szülőként zátonyra futottak. Érezhető a szándék, hogy a Bringások a személyiség ilyen-olyan deformációit állította középpontba – finomított, toleránsabb humorral, határozottabb karakterárnyalással, a témában mélyebbre nyúlással a szándék akár jó filmet is szülhetett volna. Így viszont nem felhőtlen kacagás.

Bringások (Bajkeri), cseh vígjáték, 2017. Rendező: Martin Kopp. Forgatókönyv: Petr Kolečko. Szereplők: Hana Vagnerová, Adam Mišík, Jan Komínek, Vojtěch Machuta, Celeste Buckingham, Pavel Nečas, Tomáš Matonoha