Teret kapott a Beastie Boys

dd
New York |

„Ez a tábla 24 órán belül valamelyik rajongó nappalijának falán fog lógni. Legyenek rá felkészülve, tisztelt illetékesek” – kommentálta egy önjelölt szakértő a Facebookon azt a tényt, hogy New Yorkban Beastie Boys teret avattak az elmúlt hétvégén.

A legendás hiphoptrió tagjai még húszévesek sem voltak, amikor világsztárok lettek. Talán legfontosabb albumok, a Paul’s Boutique borítóján szereplő tér mostantól az ő nevüket viseli. Az ünnepségen azonban csupán ketten tudtak részt venni, a harmadik alapító tag, Adam Yauch 2012-ben, 47 évesen elhunyt, hosszú betegséget követően. Akkor szűnt meg hivatalosan a Beastie Boys, de népszerűségük máig töretlen.

A rajongók már tíz évvel ezelőtt aláírásgyűjtésbe kezdtek a tér átnevezése érdekében, a helyi önkormányzat azonban akkor elvetette a javaslatot, amelyet az ottani törvények értelmében öt évig nem is lehetett újra napirendre tűzni. Idén azonban meglett a kellő szavazatszám, ami annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államok a hiphop születésének 50. évfordulóját ünnepli – a rivális keleti és a nyugati parton egyaránt nagy felhajtással.

„Köszönjük New Yorknak, hogy megtanította nekünk, mit nézzünk, mit hallgassunk, mit vegyünk fel, hogyan szeressünk, hogyan éljünk” – mondta Ad-Rock, polgári nevén Adam Horovitz rapper és gitáros az összegyűlt tömeg előtt. „Rendkívül boldoggá tesz a tudat, hogy 50 év múlva egy kissrác iskolába menet majd felnéz a táblára és azt kérdezi, mi a fene az a Beastie Boys? Miért így hívják ezt a teret?”

Mike D, azaz Michael Diamond pedig hozzátette: „Nem válhattunk volna azzá, amivé lettünk, ha nem New Yorkban nőttünk volna fel. Ez a mai nap nemcsak a hiphop műfaj, hanem egy olyan színes, nyitott közösség ünnepe is, amelyet a zene tett közösséggé.”

A Paul's Boutique a trió második albuma, 1989-ben jelent meg. Eleinte a Capitol Records sem bízott a sikerben, ezért nem költöttek sokat a reklámozására. A lemez népszerűsége azonban lassan, de biztosan nőtt, és zeneileg ma már sokan fontosabbnak tartják, mint a triót világsztárstátuszba helyező 1986-as Licensed to Illt. Érdekesen keverik rajta a hiphop, a rock, a punk és a metál. Ők voltak az első fehér csapat, akik kivívták a helyi fekete hiphopközösség elismerését.

Információink szerint a felirat a Beastie Boys téren még mindig a helyén van, azaz négy napja sértetlen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?