Tanulmány a Grammyről

A legtöbb, tizenegy jelölést begyűjtő Jon Batiste döbbent arcot vágott, amikor Lenny Kravitz színpadra szólította őt, hogy átvegye a legjobb albumért járó Grammy-díjat. Köszönőbeszédében pedig megfogalmazta azt, amit én is gondolok erről az egészről: „Nincs olyan, hogy legjobb zenész, legjobb előadó, legjobb táncos, legjobb színész. A művészi alkotások szubjektívek, és életük egy olyan pontján érik el az embereket, amikor leginkább értékelni tudják őket. Olyan ez, mintha egy dalnak vagy albumnak radarja lenne, hogy elkészülte után megtalálja azokat, akiknek szükségük van rá”. Ezek szerint nem kell lelki furdalást éreznem, amiért egyáltalán nem volt szükségem az év legjobb dalának és legjobb felvételének kikiáltott Leave the Door Openre a Silk Sonic nevű supergrupp (Bruno Mars és Anderson.Paak) előadásában. Korrekt dalocskának tartom, de semmilyen pluszlelkesedést nem váltott ki nálam.

Jon Batiste négy további Grammyt is átvehetett, a legjobb videóklipért (Freedom), a legjobb filmbetétdalért (Soul – Lelki ismeretek), I Cry című dala pedig elnyerte a legjobb American Roots előadás, illetve dal díját – ami a kreatív hagyományőrzést takarja. Ez a remek hangú, több hangszeren játszó fiatalember olyan rétegműfajt képvisel, amelyet nehéz definiálni: van benne jazz, soul, funk, blues és némi rock is. Az egyik népszerű amerikai beszélgetős tévéshow (The Late Late Show with Steven Colbert) zenekarát vezeti, és van már egy Oscar-díja is a Lelki ismeretek című rajzfilm muzsikájáért, Trent Reznorral and Atticus Rossal megosztva. Freedom című dalát a Grammy-gálán is előadta, látványos körítéssel, remek tánckarral – kár, hogy az utána következő reklámblokkban is felcsendült ugyanez a szám egy GAP-reklámban.

Billie Eilish 2020-ban a négy legfontosabb kategóriadíjat kapta meg, most viszont üres kézzel távozott, pedig hét jelölése is volt. Ő is fellépett a gálán bátyja, Finneas társaságában, Taylor Hawkins-pólóban. A trónról egy újabb tinilány, a 19 éves Olivia Rodrigo taszította le őt, aki teljesen más stílust képvisel, és Sour címmel tett le az asztalra egy tökéletes popalbumot. Csak nekünk, európaiaknak tűnhet úgy, hogy Olivia a semmiből pattant elő teljes vértezetben. Ő is a Disney zenés gyerekműsorának neveltje, mint anno Britney Spears vagy Justin Timberlake. 2021 januárjában robbant be a slágerlistákra a Driver’s License című balladával (ezt a Grammy-gálán is elénekelte), és egész évben tartotta a szintet. Ha tényleg ő írta a Sour dalait, akkor ő a popzene jövője, mert amellett, hogy ismeri az összes trükköt, a szívét is kiönti. Épp annyira lázadó, hogy azért a bevásárlóközpontokban is szalonképes legyen, és épp annyira laza, hogy azért komolyan vegyük. Olivia Rodrigo a legjobb új előadó díját is megkapta, ami azért nagy szó, mert idén tizen versengtek ebben a kategóriában, többek közt Finneas, a Japanese Breakfast és a brit Glass Animals. Ez utóbbi zenekar nem tudott részt venni a gálán, mert frontemberük Covid-tesztje az indulás előtti napon lett pozitív.

A világuralomra törő koreai BTS viszont ott volt Las Vegasban és fel is lépett, bár az utóbbi hónapokban a hét fiú közül hatan átestek a betegségen, a szuperszigorú óvintézkedések ellenére. Őket egyetlen kategóriában jelölték díjra, azt sem kapták meg. Vagyis érezhető az Amerikai Lemezakadémia tavalyi döntésének eredménye: többé nem veszik figyelembe az eladási statisztikákat és a slágerlistás helyezéseket, kizárólag a szakemberek véleménye számít. (Enélkül Jon Batiste sem gyűjtött volna össze 11 jelölést).

Nem tudni, mi lesz a Foo Fighters sorsa Taylor Hawkins dobos hirtelen halála után. Felléptek volna a gálán, de a nézőtéren sem voltak jelen. Ez a szomorú faktor is közrejátszhatott abban, hogy mindhárom jelölésüket díjra váltották a három rockkategóriában. Medicine at Midnight című albumukról azt írtuk, hogy nem annyira merész, mint amennyire az első single alapján vártuk, és nem is áll össze kerek egésszé. (A kompaktság egyébként sem volt jellemző a banda lemezeire, amelyeket inkább a két-három sláger miatt vettek meg az átlagemberek.) Viszont markánsan kiteszi az indexet, jelzi, hogy a Foo Fighters le kíván kanyarodni a nyílegyenes autópályáról egy mellékútra, hogy számukra is élvezetes legyen az utazás.

Stewart Copeland ma már nem tölt meg stadionokat, mint egykor, a The Police dobosaként, viszont szépen gyűjtögette az arany gramofonokat, ez a mostani már az ötödik lesz a vitrinjében, ezúttal a legjobb New Age album kategóriában kapta a Divine Tides című lemezért, az indiai Ricki Kejjel közösen.

És végre jutott egy Grammy a Dream Theaternek is, jó volt látni a megilletődött John Petrucci gitárost a színpadon, még ha nincs is sok közük a heavy metalhoz. De ezt a műfajt elég sajátosan értelmezik a döntnökök, anno a Jethro Tullt ebben a kategóriában győzte le a Metallicát.

Joni Mitchell valami életműdíj-szerűséget vehetett át, énekelt is, állótaps fogadta. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij pedig videóüzenetben beszélt a zenéről és a csendről. „Zenészeink golyóálló mellényeket viselnek, nem pedig frakkot. A sebesülteknek énekelnek a kórházakban – még azoknak is, akik nem hallják őket, hiszen a zene egyszer mindenen áttör majd. Megvédjük a szabadságunkat, hogy élhessünk, szerethessünk, hogy hangunk legyen. Az országunkban Oroszországgal küzdünk, ami a bombáival rettenetes csendet hoz. Töltsétek be a csendet a zenétekkel. Töltsétek be ma, meséljétek el a történetünket, mondjátok el az igazságot a háborúról a közösségi médiában és a tévében. Csak csend ne legyen.”

Reméljük, nem lesz.