Táncviadal tomboló bikával

Este nyolc után már dohánygyárnak is beillene az épület. Pedig a felirat szerint: Kortárs Művészetek Háza. Rövidebben: Trafó. Motorkerékpáros Don José a sarkon. Magyar rendőr roma Carmennel. Budapest, 2002. tavasza.

Táncos a szorítóban: Gergely AttilaTáncos a szorítóban: Gergely Attila KáOsz. Carmen 7 x – ígéri Frenák Pál, aki 1987-ben Párizsban alapított társulatot, majd 1999-ben Budapestre csalogatott, akit tudott, és azóta is ezzel a magyar–francia „vegyes vállalattal” járja a világot. Bár ahogy elnézem a táncosok névsorát, a franciák egyre inkább fogyatkoznak, lehet, hogy haza is sasszéznak, de jönnek helyettük mások, van már bostoni és kolumbiai tagja is a csapatnak.

Az egyetértés szemmel látható. A stílus, a táncnyelv közös. KáOszról csak a darab beszél. De az is inkább K.O.-ról. Knock outról. Ami a bokszban kiütést jelent. Rendezők, koreográfusok, táncosok és színészek is képesek ilyesmire. Anélkül, hogy tudnának róla, kiütik a nézőt az előadásból. Nem engedik, hogy a részese legyen. Frenák épp az ellenkezőjét teszi: bevonja a közönséget a játékba. Még akkor is, ha az a játék fájó és kegyetlen, égető és szívet-lelket sebző.

Carmen és Scsedrin zenéje helyett Francois Donato kompozíciója tölti be a teret. Szándékosan kerülöm a muzsika szót. Donato alkotásaiban nem a dallamoké a főszerep. Itt a legváratlanabb pillanatokban szólalnak meg a legfurcsább hangok. Frenáknál minden más, mint bármelyik társulatnál. A látvány is. A ruhák is. A tánc is. De ezzel kellett volna kezdenem. Hogy olyan mozdulatsorokat, mint nála, senki másnál nem lát az ember. Frenák nem másokból – a saját testéből teremtette meg önnön stílusát. ĺzekre szedte, majd újrateremtette magát. Külföldön, Párizstól Prágáig, Amszterdamtól Tokióig nagy elismerés övezi. Magyarországon most kapott Harangozó Gyula-díjat. Az amiens-i (Franciaország) egyetemi kórházban táncrehabilitációs programot fejlesztett ki mozgássérült gyerekeknek. Lille-ben a siketek kórházában tanított.

Legújabb munkájába, Carmen ürügyén, a sportot és a divatot is becserkészi. Sport alatt elsősorban boksz értendő, a divat egy parádés bemutató formájában van jelen. Színpad vagy kifutó nincs. A táncosok ringben vagy a ring körül, a nézőtéri kocsmaasztalok előtt élik a produkciót. Az asztalokon vörösbor, előadás közben szabad a kortyolgatás. Meggypiros öltönyben, magas sarkú cipőben Takátsy Péter. Félig férfi, félig nő. Vagy egészen férfi női jelmezben. Konferansz. Ceremóniamester. Aztán Carmen. Majd a bika. Bújik egyik figurából a másikba. Minden szerep átmegy rajta. Itt mindenki mindent eljátszik. Pluszt és mínuszt. Kínt és boldogságot. Szerelmet és erőszakot. Vagy együtt a kettőt: az erőszakos szerelmet. Vagy a szerelmi erőszakot.

Fehér ringben fehér szülőszék. Vajúdik benne férfi és nő. Kínt szül az egyik, fájdalomtól vonaglik a másik. Ez az érzékek birodalma. A szenvedélyek vakítóan fehér mezsgyéje. Kopasz lány vetődik kopasz fiúra. A testek végtelen csatája. Kifinomult vadság egy erotomán világban. Közben foglalt a szülőszék. Egymást püföli két mai bika. Bokszolók. Lent, a ring körül megint a táncosok. Fekete zakóban, fehér ingben, fekete nyakkendőben. Alul fehérnemű. Se nadrág, se szoknya. Csak magas sarkú cipő. Férfinak, nőnek. Mint a gémek, úgy emelik lábukat a hímek. Kecsesen, elegánsan, méltósággal. Aki ringbe száll, az esetek többségében nekivetkőzik. Még akkor is, ha a vágyott test elérhetetlen.

A szorító körül hófehér székek. Kihívó pózban a körbe-körbe járó táncosok. Olykor megállnak egy-egy kiválasztott néző előtt. Meg is érintik őket. Energiájukból bőven jut másoknak is. Érzékiségük felvillanyozó. Csupasz testük finoman sokkoló. Itt nincsenek határok. Szín- és nézőtér elválaszthatatlan. A ringbeli Carmen a közönség körében is megtalálja Don Joséját. A néző Carmen a KáOszból választ párt magának. „És akkor most mi van?” – kérdezi egy frenáki hang. Ez van. Érzelmi K.O. fehérben és feketében.

A többi, a ráadás „spanyol hőhullám”. A megnyert és elvesztett küzdelmek után pirosba és feketébe öltöznek a táncosok. Változik a látvány. Divatshow követi az érzelmi fürdőt. Nem éppen mindent takaró fantáziaruhákban parádéznak a táncosok. Látható a máskor láthatatlan. Király Tamás szellemesen hóbortos kreációi méltóak hírnevéhez. Ahogy külföldön emlegetik: Kelet Gaultier-ja ezúttal sem tagadta meg önmagát. A „bemutató” lenyűgöző. Ezek a modellek mér nem is kosztümök – testre ölthető (ruha)szobrok, amelyek ugyan önálló életet élnek, mégis rengeteg közük van a koreográfiához. A metszéspontok szemmel követhetőek.

Frenák Pál, az érzelmi ring ura megadott alapokra eddig sosem készített előadást. Most sem a klasszikus darab szimpla parafrázisát adja. Mérimée és Bizet Carmenje mindössze kiindulási pontként szolgál számára. Bár a darab a Budapesti Tavaszi Fesztivál Carmen-estek című sorozatának egyik fejezete, jól illik a Frenák-művek izgalmas sorozatába. A Gördeszkák, a Vadócok, a Pozsonyban is nagy sikerrel bemutatott Tricks and Tracks, és a Lakoma mellett egy páratlan tánclánc legújabb gyöngyszeme. Fényét a koreográfiába oltott szenvedélyek adják. Azok a szenvedélyek, amelyek a véletlen találkozások szüleményei, és csak akkor izzanak fel, ha az ember teljesen elengedi magát. A legkiszámíthatatlanabb helyzetekben.

Táncosnak lenni Frenák Pál társulatában körülbelül annyi, mint akrobataként jeleskedni egy világhírű kínai ugrócsoportban a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon. Itt nem elég a kiművelt mozgáskultúra és a hatalmas életismeret. A Frenák-koreográfiákhoz bátorság is kell, nagy adag bátorság és sajátos kivetítése a legbelsőbb énnek. Frenák csak olyan táncosokkal dolgozik, akik teljes mértékben felvállalják magukat, akik a produkcióhoz a legintimebb „mindent” adják. Mint Juhász Kata vagy Gergely Attila. Vagy Miquel Eugenio Ortega Alvarez. Az új fiú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?