Tájak és emberek

A németalföldi festészet a 14. század második felétől kezdve virágzott az itáliai festészet mellett, és kiemelkedő helyet vívott ki magának. A Szlovák Nemzeti Galéria kiállításának anyaga a 16. századtól indul, érzékeltetve, ahogy a vallásos jelenetek ábrázolása helyett a világi téma kezdett terjedni. A vallásos téma továbbra is jelen volt, de már más „funkcióban” hódított magának teret. A bibliai jelenteket ábrázoló képek szerepe az volt, hogy a gazdag családok otthonában vizuális formában terjesszék a könyvek könyvének tanításait. A 17. század folyamán pedig a városi és a vidéki életképek megjelenítésével a világi témák teljesen meghódították a festészetet – remek portrék, zsánerképek, tájképek születtek. 

Hogy milyen kiemelkedő helyet vívott ki magának a németalföldi művészet, mutatja az is, hogy a pozsonyi nemzeti galéria ötszáz műtárgyat tartalmazó régi európai művészeti gyűjteményének felét épp a németalföldi alkotások teszik ki. Az intézmény vezetése ezért is gondolta úgy, hogy tíz év után pótolja a hiányt, klasszikus festészeti tárlatot rendez, mégpedig e gazdag, tematikailag is szerteágazó anyagból. 

A bemutatott művek jól illusztrálják, hogyan fejlődött a németalföldi „új” festészet a jelöletlen ún. műhelymunkáktól kezdve a hamis szignóval ellátott műveken keresztül a neves mesterek műhelyében született alkotásokig. Onnan indul az anyag, ahol egy-egy vászon még közös festéssel „összerakott” mű. Megfigyelhetők olyan figurális ábrázolások, amelyeken valaki precíz kidolgozással tájképtanulmányként megalkotta a hátteret, majd utána egy másik festő a részleteiben megfogott tájban elhelyezett néhány aprócska figurát. A következő lépcső ebben a megosztásban az volt, amikor a természetet másoló festő már tudatosan úgy teremtette meg a hátteret adó tájat a vásznon, hogy egy figuralista később elhelyezhesse benne az alakokat.

Kiváló szignózatlan műveken figyelhető meg a „ráfestésmódszer”. Ezek arról árulkodnak, hogy kezdetben a természet másolására helyezték a hangsúlyt (a táj a dominánsabb eleme a képnek), ám idővel csupán háttérszerep jutott a tájnak, melyből dominánsan kiemelkedtek a cselekvő emberi alakok. Olyan fejlődésvonalat mutat be a kiállítás első része, melynek végére a kompozíción átvette a szerepet a figurák egymáshoz viszonyulásában tükröztetett drámai helyzet. 

A kiállított anyag eljut a mesterek századába, a holland aranykornak, illetve az „arany évszázadnak” nevezett korszakba. Ezzel kapcsolatban a kurátor, Zuzana Ludiková elmondta: szívesen jelentené ki, hogy sok-sok művet állítanak ki a legnagyobbaktól. Az igazság azonban az, hogy a tárlaton jelen van a Szlovákiában megtalálható valamennyi eredeti Rembrandt-mű, ám ezek nem festmények, hanem grafikák. Viszont a mester követőitől értékes festményeket is bemutat a galéria. 

A kiállítás nyolc szekcióba osztott kb. száz műalkotással vezet végig a németalföldi festészeten, bemutatva a korszak technikáit, alkotóit, iskoláit és kedvelt témáit. A kezdeti szakasz főleg vidéki életképeket vonultat fel, a második részben megtalálhatók a városi lét mozzanatait megörökítő kompozíciók, a társasági és a családi élet jeles eseményeit megjelenítő vásznak, de helyet kaptak az anyagban allegorikus ábrázolások és finoman kidolgozott portréfestmények is. 

A németalföldi festészet című tárlaton egyebek mellett központi alkotásként prezentálják Pieter de Grebber Izsák feláldozása című festményét is. A németalföldi, illetve a korabeli holland festészetet a kurátor szerint a legtöbben azért is kedvelik, mert témáival a mindennapok valóságát és a vidéki élet eseményeit ábrázolja. Az Izsák feláldozása című festmény azonban arra utal – mondta a kurátor –, hogy a bemutatott korszak mást is képvisel. Ezért – ennek a hangsúlyozására – került ez a festmény a kiállításhoz kiadott katalógus címlapjára.