Hát nem. Annyit rettegtem már „hús-vér” moziszörnyek láttán, hogy nem tudok megijedni attól, ha a vásznon valaki azt állítja, az erdőben szörnyek élnek. Nem látom őket, csak furcsa zajokat hallok, a kamera pedig úgy mozog, mintha valaki lökdösné az operatőrt.
Szörnyek egy titkos falu körül
Pedig nagyon vártam az indiai származású rendező, M. Night Shyamalan új dobását. A Hatodik érzék című, szintén a néző félelemingereit tesztelő filmje ugyanis remekül sikerült.
Ez a történet szintén lassacskán bontakozik ki, az okokra és okozatokra csak a vége felé derül fény. A szoba sarkában tartott fekete „titokládából” ekkor kerül elő egy régi fénykép, amelyen kis csoport álldogál. Mindannyiukat hatalmas veszteség érte, egyikük apját agyonlőtték, a másikuk nővérét halálra verték, a harmadik rokona öngyilkos lett, és mindez a pénz miatt történt. Bizony, a piszkos pénz, a nyerészkedés, a kapzsi világ elől menekültek erre az erdő mélyi tisztásra egykoron ezek az emberek. Új életet kezdtek, gyermekeiknek pedig azt mondták, ismeretlen lények lakják az erdőt. „Azok, akikről nem beszélünk”, békén hagynak minket, ha mi is tiszteletben tartjuk a határaikat, szól a bölcsek tanácsának intelme, és a kommuna népe ezt be is veszi, ezért a város elérhetetlenné válik számukra. A nagyszabású riogatás eszköze egy vicces, piros csuha, amelyet valaki alkalmanként felölt, és sétál benne egyet a házak között. Ilyenkor a falubeliek hanyatt-homlok menekülnek a pincékbe. Aztán a falu bolondja féltékenységből megkéseli az imádott nő udvarlóját, a fiú haldoklik, gyógyszerre van szüksége, amelyet csak a városban lehet beszerezni. Igen ám, de ki menjen át a sűrű erdőn? A háború kirobbantója, a vak leány vállalja a veszélyt, mondván, hogy neki nem történhet baja, hiszen a lények nem bántják a jó lelkű, ártatlan embereket.
A végét nem árulom el, gondolom, ennyiből is látni, miről van szó. Egy meséről. Ezzel még nem lenne semmi baj, ám a rendező mindent realista eszközökkel igyekszik ábrázolni, azaz ha nem hisszük el neki mindjárt az elején, hogy van félnivalójuk a falusiaknak, végig csak fejcsóválva mosolygunk a filmen.
A pénzt nem ismerő, szorosan összetartó, nemes eszmék szerint élő közösség gondolata ugyan megható, ám az ember öt perc múlva már azon kezd gondolkodni, vajon honnan szerzik be a ruhát, cipőt, lámpaolajat, szöget és kalapácsot, magyarán hogyan tudják évekig elkerülni a városi vizitet, és miből tartják fenn magukat. A mai mozinéző már csak ilyen földhözragadt. Ráadásul megijeszteni sem lehet egykönnyen, azt pedig egyáltalán nem hajlandó elhinni, hogy a külvilág nem fedezte még fel ezt a titkos falut.
Hiába a megannyi remek színészi alakítás, az egész valamiért nem működik. Pedig a vak lány, Ivy szerepében Bryce Dallas Howard szó szerint brillírozik, a falu bolondját pedig Adrien Brody játssza, igencsak meggyőzően. A történetvezetés és hangulatteremtés tekintetében a film Shyamalan többi filmjének módszerét követi (a sztori lassú kibontása, a karakterek viszonyainak ábrázolására fektetett erőteljes hangsúly és persze az elmaradhatatlan, meglepő csavar a végén). Ez lehet a gond, legtöbben ugyanis kitanultuk már a rendező csavaros technikáját, s bizony sokak számára a közepétől világos lehet, mire megy ki a játék. Az alapigazságokat ráadásul rendre ki is mondják a szereplők, hogy a nézőnek ne kelljen gondolkodnia. Amerikában talán bejön ez a módszer, mi, európaiak azonban szeretjük magunk levonni a tanulságot. Legalábbis egyelőre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.