Szobrot állítanak Holocsy Istvánnak

Komárom |

<p>Holocsy István bronz mellszobrát leplezik le a Jókai Színház előcsarnokában április 16-án, 18 órakor Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjának bemutatóját megelőzően.</p>

Az esemény egy folyamat első állomásának tekinthető, a színház vezetése ugyanis szobrok, illetve emléktáblák állításával szeretne tisztelegni a már elhunyt nagy elődök emléke előtt.
„Amióta 2003-ban beléptem a Jókai Színházba, folyamatosan foglalkoztatott a gondolat, hogy mi módon tudnánk megőrizni a színháznak, ennek a múló, illanó művészetnek a felemelő pillanatait, mozzanatait, alkotóit – mondta Tóth Tibor igazgató. – A Kaszás Attila szobor leleplezése csak erősítette bennem a szándékot, hogy láttatni kellene azokat az embereket, akik az elmúlt évtizedekben szorosan kötődtek ehhez az intézményhez. Az elhatározás mostanra érett be, Holocsy István születésének 60. évfordulója kapcsán pedig mindenki számára természetes volt, hogy neki állítsunk először mellszobrot a színház előcsarnokában. Az már csak a véletlen műve, hogy az egyik utolsó szerepe éppen a Vízkereszt Antoniója volt.” Az igazgató elárulta: a szoborállítás anyagi hátterének előteremtése érdekében vállalkozókat, önkormányzatokat, egykori pályatársakat szólított meg, a Jókai Alapítvány pedig a színházzal közösen vállalta a szervezéssel járó feladatokat. A szobor elkészítésére Gráfel Györgyöt kérték fel, aki több díszletet tervezett már a színház számára és az ő nevéhez fűződik a jubileumi, 55. évadban alapított Örökös Tag Díj megalkotása is.
A szobor helyének megválasztásakor már a majdani alkotások, táblák elhelyezésére is gondoltak. „Úgy érzem, Holocsy István szobrának leleplezése méltó kezdet, és a tisztelgés mellett példamutatás is a jövő nemzedékek számára” – tette hozzá az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?